Hevesi Szemle 15. (1987)

1986 / 6. szám - TÁJOLÓ

Erdélyi István: Pannóniái húsvét (Akadémiai Kiadó, 1987 — 70 p.) A kötet szerzője a VI. század közepén lezaj­lott longobárd-geplda háborút és a longobár- dok oldalán harcoló avarok további sorát mu­tatja be a régészeti emlékek és az Írásos tör­téneti források alapján, az első sorsdöntő naptól 568 húsvétjától indítva az eseménye­ket. Ekkor kezdték meg a longobárdok át­meneti hazájuk, a Dunántúl kiürítését. Ho­gyan alakul ezután az avarok sorsa? Az író érzékletes képet rajzol az avarság gazdasá­gáról, a vezető rétegről és a köznépről, majd a frankok csapásai alatt összeomló Avar Ka- ganátusról, melynek utódai a honfoglaló ma­gyarokkal is találkoztak, majd összeolvadtak. Pálfy József: Párizs (Panoráma Könyvek, 1987 — 357 p.) A Fény Városa már a XVII. század óta, bár a versailles-i királyi udvar fényéből kevés jutott el ide akkoriban. Ezért is vált talán a Forradalom Városává; kis híján kétszáz éve itt röppent fel a ,.Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” jelszava. Később politikai üldö­zöttek, világmegváltó ötleteiket hazulról me­nekítő zsenik és kalandorok özönlöttek ide; így lett a Világ Fővárosa. Párizsban az a csodálatos, hogy templomai, házai, temetői és bulvárjai máig őrzik mindhárom elnevezés romantikáját s realitását is. E világba kalau­zolja el az olvasót Pálfy József igényesen szerkesztett, színvonalas útikönyve. Miklós—Vándor László: Puszta- szentlászló Árpád-kori temetője (Akadémiai Kiadó, 1987 — 188 p.) A munka a Zala megyei Pusztaszentlászlón feltárt Arpád-korl temető leletanyagának fel­dolgozását ismerteti. Ez egyike hazánk tel­jesen kiásott és tudományos igényességgel do­kumentált XI—XII. századi temetőinek. A sí­rokban talált ékszerek, pénzek a korabeli viselet rekonstrukcióját tették lehetővé. Fel­tűnően sok, úgynevezett rovásírásos gyűrű került elő, melyek révén a hajdani hiedel­mek világába tekinthetünk be. A komplex elemzés a közösség belső hierarchiájára, min­dennapi életére világit rá s bizonyítja, hogy tagjai a nyugati gyepű őrzői voltak. Szabadidős programok A megye művelődési intézményei — lapunk zártakor — még nagyon kevés januári, il­letve februári rendezvényről tudtak számot adni. Az egri Ifjúsági Házban a Művelődésünk fehér foltjai című programsorozat keretében Pap Gábor művészettörténész tart újabb elő­adásokat. Január 25-én Főváros a föld alatt címmel a középkori Budát, február 22-én Barlangszentélyek címmel a törökországi Gö- remet és Zelvet mutatja be. Ugyanitt a Tár­sadalom és a reform című sorozat keretében Mester Ákos újságíró februári vendége Ágh Attila, az MSZMP KB párttörténeti intézeté­nek tudományos főmunkatársa lesz. A téma: Az értelmiség feladata a gazdasági-társadalmi kibontakozásban. A hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Köz­pont január 8-án az Állami Bábszínház Lu­das Matyi című bábjátékának ad otthont, mig január utolsó hetében a szolnoki Szigligeti Színház művészei mutatják be itt Szirmai Al­bert nagyoperettjét, a Mágnás Miskát. A Hatvani Galériában január 17-ig tekint­hetik meg az érdeklődők az Arcok és sorsok című országos portrébiennálét. Január 23-án pedig megnyitják a Hódmezővásárhelyi őszi tárlat című kiállítást. A Hevesi Szemle és a Megyei Művelődési Központ Galériájában az oktatási igazgatósá­gon, Egerben Bíró Lajos festőművész mutat­kozik be január 8. és február 28. között. Az Eger—Mátra Vidéki Borgazdasági Kombinát­ban január 15. és március 5. között Szabó Sándor fotóriporter képei tekinthetők meg. Ugyancsak a Hevesi Szemle Galériája jóvol­tából az egri Finomszerelvénygyárban januar 22-e és február 21-e között láthatók Bulla Márta és Koch György grafikái, akik ezt kö­vetően február 26. és április 10. között a Mátraaljai Szénbányáknál mutatkoznak be. Ifjúsági szabadegyetem A TIT Eger Városi Szervezete és az alko­holizmus elleni bizottság A drogfogyasztók felismerése, a kábitószer-fogyasztás káros hatásai címmel előadássorozatot szervezett az elmúlt év novemberétől az egri kereskedelmi szakközépiskolában. A legközelebbi összejö­vetelre január 11-én kerül sor, amikor dr. Sipos Jenő gyógyszerész beszél az alkohol- és a drogfogyasztás összefüggéseiről. Ugyancsak ő szól január 25-én a drogfogyasztás felisme­réséről, tüneteiről. Február 8-án a drogfo­gyasztás lélektani vonatkozásai lesz a téma. az előadó pedig dr. Kiripolszky Mária pszi­chológus. Az ifjúság körében végzett vizs­gálat megyei tapasztalatait tárja az érdeklő­dők elé február 15-én dr. Pallagi Anna iskola­orvos. Február 22-én a fiatalok drogfogyasz­tásának gyermek- és ifjúságvédelmi kérdé­seit elemzi dr. Ritecz Eva, a Heves Megyei Tanács Egyesített Csecsemőotthona és Egész­ségügyi Gyermekotthona igazgatója. Február 29-én kerül sor a záróelőadásra, amikoris dr. Papp Kálmán főorvos tájékoztatja a jelen­levőket a drogfogyasztás és a társadalmi be­illeszkedési zavarok kapcsolatáról. D. László, Budapest Sikerünk, boldogulásunk — ez közhely, de igaz — nemcsak tőlünk függ. Épp ezért nem árt, ha Fortuna istenasszony is kegyeibe fo­gad bennünket. írása jelzi: eddig aligha mosolygott önre. Ettől persze kirukkolhatna maradandó érté­kű költeményekkel is. ügy látszik azonban. a múzsákkal is hadilábon áll, mert csaló­dottságát cseppet sem cizellált sorokba sűrí­ti. Következzék most —, hogy legyen mire hi­vatkoznunk — a vers: 89

Next

/
Thumbnails
Contents