Hevesi Szemle 15. (1987)

1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Galambosi László verse - Pécsi István: Az idegen (kisregény)

Mondd, eszedbe sem jut, hogy a hamisítatlan középszer prototípusa vagy, hogy folyvást vizet prédikáltál és bort ittál, hogy a tollad alól kifutó szavak mindegyike a hazugság, a gyűlölködés mérgével telítődött, hogy esetenként az alany, és az állítmány egyeztetése is próbára tette adottságaidat, holott ezeket legalább Nobel-díjra méltónak minősítetted, sietnél már az Opera igazgatójához. Be is jelentkeztél: ígérted: átveszed, befejezed a torzóban maradt szövegkönyvet. Megint sietsz. Aha, a zsebedben a ki tudja hányadik szeretődnek címzett levélke, a legközelebbi légyottra invitálod. Ma este nyolcra. Kegyeletes szexpartira. Háttérvetítésként videoorgia. Aztán a családi tűzihely. az otthon émelyítő biztonsága, amelyet munkáidban erőt sugárzó háttérként emlegetsz. Hoppá! Hoppá! Kicsempészem a papírlapot, s besüllyesztem hites libád kabátjába. Kaparászik. Megtalálta. Belepislant. Gyors kapcsolás, és észreveszi szíved Lilijét. Szóval ti sem ülhetitek lelkendezve toromat.

Mellettetek kreatúrátok, „koronám” várományosa. Az elvtelenség mintaképe. Sötétebb még Nálad is öregem. Pontosabban magánál, mert régóta nem tegeződtem már senkivel, A jellemtelenségük, a pitiáner aljasságuk viszont vetekszik egymással. Hányszor óhajtottátok a trónfosztást, de az SOS mindig hamarabb érkezett, s felvonultak a közömbösítő hadosztályok. Acsa- rogihattatok rám, kereshettétek a rejtély nyitját. A másságra azonban nem döbbentetek rá, mivel önmagatokat vetítettétek a világra, se nem vettétek a fáradságot, hogy beleéljétek magatokat a másik helyzetébe. Még azt is elnézitek, hogy Tibi papa a tizenhat éves lányotokkal etyepetyéljen, s büszkélkedjen újból szárba szökkent férfiasságával. No meg unalomszülö, garantáltan semmitsejtető, a legkisebb társadalmi visszásságot is elkenő drámáival. Rosszul összeeszkábált epika az, a felsőbbség által rendelt méretre sűrítve.

Pépét a snájdig dramaturgjelöltet felajzom. Kuksizz csak Tibóka. Diszkréten, de érzékelhetően nyakon csókolja kívánatos csitridet. Elönt a forróság főrendezőkém, pedig még sosem volt ilyen közel az első számú embernek dukáló bársonyszék.

Enyhe rosszullét. Kikísérnek. Masírozhatsz a kórházba.

Fut a toilettre vágtázó. Lovagját magával ráncigálja. Berni asszonya rásziszeg urára, bokán rúgja, s az a fecni a földre hull.

Mind többen pusmognak, hüppögnek, pisszegnek, s árad a kenetteljes dumaszózat.

Aztán feltűnnek ők, a vérszerintiek. Esztendők óta nem találkoztunk. Távolról acsarkodtatok rám. Különc. Álmodozó. Próféta. Nem létező káp- rázat után szaladgál. Reformer, csakazértis újító, öszhajú kamasz. Mindent megvétózó. Rendezné sorsát úgy, ahogy a többiek. Minek neki a pénz, hiszen már se kutyája, se macskája. Hóbortos vén mókus, de a vagyona mienk lesz.

No megálljatok! Kiemelem kabátjukból a bankókat. Riadtan nyúlkál- nak, tolvajt suttognak, de az illem nagy úr. Ahhoz értenek. Első a látszat! A begyakorolt póz. Hamarosan szétrepedezik ez, ha a búcsúztató felolvassa a testámentumot, a titeket mindenből kizárót.

Virgonckodom, élvezem a szituációt. Szemben a tetem.

A keserűség felhői szálldosnak. Elment a kedvem az egész játéktól. Bom- lő zsír. Málladozó szövetek. Kínnal viselt börtön, amely egykettőre az enyészeté, beilleszkedik a törvényszerű körforgásba. Öröksége mégis bevésődött a K-!beliek által nem érzékelhető, felfoghatatlan anyagiságomba. Tüzellnek az onnan származó indulatok. Oktatnék, fizetnék, igazságot osztanék akár27