Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 1. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Pécsi István: Interjú Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettessel

— Tisztában vagyunk ezzel, épp ezért összehívtuk a vezetőket, s figyel­meztettük őket arra, hogy komoly dolgok függnek tőlük. Jeleztük: tartóz­kodniuk kell a hivatali allűröktől, azaz nem szabad jelentéseket követelniük az iskoláktól, tilos utasítaniuk az intézményeket. Nem válhatnak a megyei művelődési osztályok megnyújtott kezévé. Küldetésük, feladatuk az, hogy szakmai fejlesztő-szolgáltató tevékenységet produkáljanak. Erre nagy gondot fordítunk, s nem akarjuk — ez áll legtávolabb tőlünk — hatványozni a min­denképpen visszaszorítandó bürokráciát. Az igazság az, hogy eléggé ellent­mondásos folyamat egy rendszer hagyományos útról való letérítése. Ilyen­kor nemcsak előrevivő, hanem konzervatív erők is hatnak. Ezért kell vi­gyáznunk arra, hogy a régi gyakorlat ne falja fel az új elemeket. — Hogyan tevékenykedhet ezért a megyei tanügyi irányítás? — A törvény szellemének hiánytalan propagálásával, népszerűsítésével, érvényre juttatásával. El kell érnie azt, hogy a tárgyi, a személyi feltételek mindenütt megfeleljenek az általunk kiadott, egyáltalán nem maximális nor­matíváknak. Persze, ez sem egyszerű, ugyanis csak általános iskolai vonatko­zásban is, rendkívül nagyok az eltérések. A nivellációra kell törekedni, még­hozzá úgy, hogy az alacsonyabb szintű tanácsi irányítást is ellenőrzik, felké­szítik a sajátos feladatok precíz elvégzésére. Pillanatnyilag nem rangsorol­hatunk, mert éppen hogy túljutottunk a rajton. Tény az, hogy önöknél is sokat tettek a törvény kitételének végrehajtásáért, de itt sem hiányoznak azok a problémák, amelyek másutt is jelentkeztek. Felkértünk 200 iskolát ar­ra, hogy tájékoztassanak bennünket a munkálkodásukról. Így is bővítjük is­mereteinket, gyűjtjük a tapasztalatokat. Egy biztos: egyéves gyakorlat után a miniszter országos értekezleten összegezi majd nemcsak az eredményeket, hanem a problémákat is. — Többen nehezményezik azt, hogy a művelődési irányításban, annak különböző posztjain munkálkodók sűrűn váltják egymást. Ezzel összefüggés­ben attól tartanak, hogy megtörik az egészséges lendület. Mi erről a vé­leménye? — Megvallom, a fluktuáció aligha nevezhető pozitívnak, de nem mindig kerülhetjük el. Épp ezért, én azt hiszem, hogy a személyi összetétel módosulá­sa nem gond akkor, ha biztosított a tartalmi folytonosság, hiszen az oktatás- politika nem egyénekhez kötött ügy. Miniszterek, miniszterhelyettesek, megyei művelődési osztályvezetők cserélődhetnek, de a stabilitás nem szenvedhet csor­bát. Ez a fontos ugyanis — s ezt mindenképpen szeretném kiemelni — az oktatási törvény azért formálódott, hogy az alkotómunkáé legyen a főszerep, az egészséges szemléletváltozás valódi nyertese a gyereksereg legyen. Pécsi István 47

Next

/
Thumbnails
Contents