Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 5. szám - SZÍNHÁZ - Balogh Tibor: Milyen színháza lehet Egernek?
Az éves bemutatószám és a tervezett előadásszériák alapján számított előadásszám- terv: 350. A várható, jegyeladásból származó bevétel: 3 705 500 Ft. Ezek a tervek azonban csak a fejlesztés hároméves programja végére válhatnak valósággá. Tisztelet a közönségnek! Idestova egy éve annak, hogy előreküldött „szálláscsinálója” vagyok a szeptemberben honfoglaló egri társulatnak. Ennyi idő ás elég volt tapasztalnom a legfontosabbat: Egerben szeretik a színházat. Annyira szeretik, hogy komoly áldozatot képesek hozni érte: pénzt, s időt a törődésre. De talán nem mindenki egyformán gondolkodik erről. Hiszen vitát zárt le a döntés: kell a színház Egerben! Azt a vitát, legyen-e saját színházunk, azaz saját társulatunk. — Mert színház csak ott van, ahol nem átutazóban jelenik meg a színész, hanem ahol otthon van, ahol teremti az értéket. Köszönet ezért a cselekvőképes döntésért. Lesz tehát színházunk. De milyen lesz? Olyan, amilyet megteremtünk — együtt. Együtt: színház és közönsége. Induló színházunk szeretné megnyerni az Önök, a közönség rokonszenvét, felkelteni és megtartani a figyelmét; kiérdemelni szerető támogatását. Szeretné a közönség színházi igényeit kielégíteni, és ugyanakkor feladatának tartja, hogy újabb és újabb igényeket ébresszen. Használni akarunk, nem tündökölni. Komolyan vesszük feladatunkat, hogy tükröt tartsunk a világ, a társadalom és az egyén elé. Kortárs színház kívánunk lenni, azaz: nem kitérni a kor problémái elől, mondván, úgyis olyan sok bajunk van, felejtűk a bút, „kapcsolódjunk ki”, hanem válaszolni szándékozunk ezekre a kérdésekre, vitába szállni velük, tisztázni, hol a helyünk, mi a feladatunk, kik vagyunk, mit akarunk? A művészet mindig, s a színház leginkább, akkor is választ ad a kor kérdéseire, ha kitér előle. Az ilyen válasz azonban: rossz válasz. Szeretnénk jó kérdéseket feltenni, hogy jó válaszokat adhassunk. Közösen: az előadások és a közönség. A színház persze, nem oktatni akar, hanem játszani kíván. A játék legfontosabb eleme. Játszani életet — halált, örömet — bánatot, szépet — rútat, igazat — hamisat. Játszani az Életet. A legcsodálatosabb dolog a színház: élet — játék. S van-e fontosabb, mint az életünk? A színház nélkülözhetetlen, mert a művészet nélkülözhetetlen. Minél nehezebb a sorsunk, annál nagyobb szükségünk van rá, hogy védjük az életünket. A színház segít megteremtenünk és megvédenünk emberi értékeinket. Embervoltunkat. Olyan színházat kívánunk létrehozni Egerben, amelyben az előadások világosan megfogalmazzák a humánumot, az erkölcsi értékeket, az ember méltóságát, a tisztaságot. Érzelgősségtől mentes, értelmes színházat kívánunk teremteni, indulatosat, dühöset, csúfolódót, felszabadultan kacagót, sőt ihahotázót, röhögőt. Okoskodástól, nagyképű kioktatástól mentes, szellemi színházat kívánunk teremteni, szenvedélyeket kavaró-vitatkozót; szellemeset és szilárd meggyőződésűt. A mi színházunk sokféle arcú szeretne lenni, hiszen mindenkihez el akar jutni. Mindenki szeretetére szükségünk van, minden egri és Heves megyei nézőére. Most tesszük első lépéseinket. Fogjuk meg egymás kezét, hogy miinél hamarabb biztosak legyenek a lépteink! Amikor köszöntőm önöket, a vándorszínész Petőfi fohásza cseng bennem: „Pártolj, közönség ... !”. Gáli László Milyen színháza lehet Egernek? Ezerkilencszáznyolovanhét szeptember hetedikén tartotta alakuló társulati ülését a Gárdonyi Géza Színház. Az ünnepélyes pillanat — változó korunk szellemében — egyben munkaalkalom is volt: az igazgató-főrendező ismertette a közelebbi és a távlati terveket, az elnökségben helyet foglaló vendégek pedig az állami és a társadalmi szervek elvárásait. A felszólalásokból kitetszett: a megye, az ország közvéleménye nagy reményeket fűz az egri színház működéséhez. Az utca embere olyan színházat szeretne a magáénak tudni, amelynek az országban jó híre 51