Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Pogány Ö. Gábor: Gábor Marianne (Farkas András)
romantikusabb, látványosabb póz és kihívás? Csakhogy ma már tudjuk Adyról és Jeszenyinről is, hogy ezek a polgárpukkasztó gesztusok a felszínt jelentik. Véleményüket az adott világról igazolta a történelem, amely éppen ezekkel a zsenikkel, váteszekkel üzen. Az orosz történelem sajátosságaiból következik, hogy a századelőn Jeszenyin és társai még új információkat és értékeket hozhattak a faluból, a faluról. Ezt nem értették, illetve értették félre a kortársak, amikor Jeszenyin föld, falu és hazaszeretetét elavultnak sőt reakciósnak mondták. Holott már Engels figyelmeztetett, s ezt átvette Lenin is, hogy a földkérdést nem lehet csak tapintatosan, nagy körültekintéssel megoldani. Gorkij és Lenin levelezéséből tudjuk, hogy sokan éppen ettől a mozdulatlannak és mozdíthatatlannak tekintett muzsik (írástudatlan!) tömegtől féltették a forradalmat. Jeszenyin is erről beszélt, de a "másik oldalról”, azaz a falu tradicionális értékeit, hagyományait féltette, a gyors változástól, a durva beavatkozástól. Cs. Varga nyomról- nyomra követve Jeszenyin életútját azt a folyamatot írja le, ahogyan a kis rjazanyi faluból Konsztantyinovóból a költő eljut szó szerint a nagyvilágba (USA, Párizs, Berlin), illetve a tudatosodásnak és sorsvállalásnak arra a fokára, amely markánsan azzá tette, aki: az orosz falu költőjévé, de immár világirodalmi szinten. Ez az életút, ha úgy tetszik sok szempontból modell-értékű, s ezért érdemes, izgalmas ma is. Az egyik ilyen képlet a (kis)faluból a (nagy)városbs került fiatal(ok) sorsa. Törvényszerű-e az elkallódás, a szellemi-, erkölcsi-, testi züllés, az önveszélyeztetés? Jeszenyin (Adyhoz hasonlóan) megejtő őszinteséggel gyón ezekről az élményekről. A másik kérdés sem kevésbé izgalmas: a költő és a pillanatnyi íatalom, politika, ideológia viszonya, Jesze- íyin forradalmárnak tartotta magát, de nindig hozzá tette, hogy a "maga módján". Síos, az irodalomtörténet már többször bebizo- íyította, hogy az esztétikai érték több és nás természetű, mint az ideológiai tételek. Ez nem azt jelenti durván, hogy "Jeszenyinnek lett igaza”. Botorság lenne olyasmit számon kérni a költőn, ami nem az ő dolga. De az az érzékenység, amely egy kőikéit elveszítő kutya fájdalmát, a "puha", mert kiszolgáltatott természetet és a falut oly megkapó képekben írta le nemcsak túlélte támadóit, de — lásd a szovjet írók küzdelmét például a Bajkál tó tisztaságának megőrzéséért — még ma is és véresen komoly és aktuális. Igen, ellentmondásos és sokszínű volt Jeszenyin az ember és a költő. Embernek esendő, mint mi, de költőnek zseniális, korán és saját (esendő) sorsán is túlmutató, maradandó érték. Cs. Varga István tanulmánykötete jól érzékelteti ezt. Hatalmas anyagot tekintett át és dolgozott föl, de nem veszett el a részletekben. Van néhány szép verselemzése is, ám ezeknél (sajnos) néhol ismétli is önmagát. Horpácsi Sándor Pogány Ö. Gábor: Gábor Marianne A Mai Magyar Művészet sorozatban a Képzőművészeti Kiadó már a századik kötete felé tart Pogány Ö. Gábor kitűnő monográfiájával. Igaz, tárgya is — bemutatni Gábor Marianne sokrétű, játékosan eleven festészetét — hálás téma. Egy asszony, aki végigbarangolta, művész-szemmel és művészlélekkel egész Európát, hogy megmártózva korokban, áramlatokban, a legkülönfélébb lélektani hatásokban, mindig is azt az erős egyéniséget szólaltathassa rlieg, aki őmaga. A kötet borítójáról az 1980-as keltezésű, farostlemezre készült olajfestményét tették, az A kis vöröshajút. Egy életmű jellemzésénél'talánnem alkalmas erre a képre hivatkozni, nem is minden vonását hordozza annak, amit Gábor Marianne művészi munkálkodásában megvalósítottt, de ha ettől az alkotástól indulunk el felkutatni a művésznő belsőbb és bensőségesebb tartományait, nem választottunk rossz kiindulási pontot. Ez a gyermekmese-könyböl kilépő bájos kis figu-. ra, a maga szétálló két kék szemével korongformára sikeredett arcával, ahonnan a csibé- szesen félreálló száj fölött a szeplős orr szinte a szemeink közé nevet; ahogyan az ezerfelé ágazó sörény bozontossága sem veheti el a figyelmünket annyira, hogy ne látnánk, a hosszú nyak és a csaknem semmi áll, a sportosan kihajtott inggallérral együtt, félig se látszó füleivel azt a modellt állítja elénk, akibe a művész a megörökítés izgalmával "beleszeretett". És még jóformán el sem kezdtük a tanulmány olvasását, mert egy festőművészt bemutató írás mégis csak attól lesz tele élettel, ha az illusztráció, a téma maga élénkbe tárul, mindjárt megjelenik Gábor Marianne 1948-ból származó portré fotója a borító belső oldalán; ő egy hölgy úgy ecset- ' tel, mintha épp most fejezett volna be egy komoly beszélgetést, netán egy előadást 92
