Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 4. szám - HELYTÖRTÉNET - Misóczki Lajos: A tanítóbarát krónikája

Látta az elmaradt népoktatást, a tanítók sorsát, mégsem tudta maradéktalanul a bajok tényleges okait feltárni: társadalombírálatát gyakran haragra szűkítve — többnyire egyes személyek (Trefort Ágoston, gr. Csáky Albin) vagy intézmény, olykor az iskolaszékek, vagy papi vezetőik ellen intézte. Bírálatából jutott a basáskodó helyi potentátoknak, iskolaszéki tagoknak is:

Azért, hogy a falusi tanítón háromforintos kabát van, egy másik úriemberen pedig nyolcforintos, nem tartozik az egyik kabát a másik iránt meghajlással.

Több írásában is foglalkozott a tanítóság öntudatának megerősítésével. Ennek egyik eszközéül az önképzést jelölte meg, bár tudta, hogy ennek jelentős akadálya van. Az önművelés igénye évek múltán — nem a tanítók nemtörődömsége folytán! — csökken:

— Eleinte azt hisszük, talán tudományos pályára léptünk, utóbb belátjuk, hogy ez a tudomány nem hozza meg asztalunkra a kenyeret, s amíg agyunk a pedagógiával foglalkozik, kezünknek valamely más kenyérkereset után kell nyúlni.

Gárdonyi az önképzés pótolhatatlan eszközének az olvasást tartotta. Arra ösztönözte tanító olvasóit, hogy általános műveltségük mélyítése érdekében színvonalas, értékes alkotásokat — pedagógiai ismereteik bővítésére szaklapokat, tanulmányokat olvassanak. I^az, valahányszor olvasásra buzdított, tudta, milyen nehéz feladat elé állítja a pedagógusokat. Éppen egyik Heves megyei olvasója írta megjegyzésül, a Tanítóbarát előfizetési díját csak úgy küldhette el, hogy lemondott a nyári kalap vásárlásáról.

Állandó rovatai közül a Tanügyi nyomorúságok címűben váltakozva mutatta be hol az elesett tanítók életét, hol a mostoha iskola- és oktatásügyet. Az iskolatermek zsúfoltak. Egészségtelen a világításuk, télen a fűtésük. A tanszerek, a szemléltető- és oktatási segédeszközök elavultak, vagy nincsenek. Ismét Heves megyei példát említünk: a lap 1886. évi 9. számában Magyari Károly tanító a Tanügyi állapotok Kerecsenden című írásában tudósított az ottani iskoláról, aki egy tanteremben tanított 220 gyermeket. Amikor a községi iskolaszéki tagok előtt meg merte említeni, hogy legalább három tanítóra és három teremre lenne szükség, majdnem "furcsán” járt.

Gárdonyi lapja egyaránt bírálta a katolikus, református, evangélikus, görögkeleti és zsidó népiskolák elhanyagolt helyzetét, valamint a hozzájuk tartozó pedagógusok nyomorúságát. Az iskolaszékek feladata lett volna a fenntartási gondok elhárítása, illetve megoldása és a tanítók megvédése. Ehelyett elhanyagolták az iskolák ügyét, ha pedig a tanító az oktatás érdekében tenni mert, felekezeti körét is ellene fordították.

A Tanítóbarát minden hazai tanító panaszára felfigyelt. Megvédte a szlovák és a román tanítót is.

Feltehetően a társadalmi problémák hatására Gárdonyi nemcsak leírta a tanítók helyzetét, hanem öntudatra ébresztésükkel párhuzamosan szervező, mozgósító munkához látott. Cikkeiben egyre többször írta, elég a panaszból, nincs mit remélni a közoktatásügyi kormányzattól. Cselekedni kell. A példával ő járt elöl. Elsőként is a tanítók fizetésének felemelését követelte, igaz, "csak” száz forinttal, de már az könnyített volna a helyzetükön. Szólt azért, hogy a tanítók az államtól kapják a fizetésüket; A tanító helyzete azért is megalázó, mert ráutalt a falu elöljáróinak kegyére. Ügy fogadják sok helyen, vagy szerződtetik, akár a községi csőszt vagy a kanászt.

Nyugdíjasokról gondoskodó nyugdíjtörvényt is sürgetett. így írt egy helyütt:

— Terheket ugye róttok ránk. Kötelességeink teljesítését ugye szigorúan megkívánjátok. De vajon teljesítitek-e ti a kötelességteket, midőn fáradt kezünkből kihull a szerszám, s az elaggott test nyugalom után kívánkozik? Persze, ki gondol akkor a szegény néptanítóra, midőn már nem veszik hasznát?

A felekezeti tanítók érdekében a kántori teendőkért járó természetbeni juttatásokat készpénzben követelte, amellyel számos visszaélés lehetőségét lehetett volna kizárni.

Fontos követelése volt, a tanítói oklevél egyenlő értékű legyen az érettségi bizonyítvánnyal, hiszen a tanítóképző intézetek is már négy évfolyamúak. A tanítói oklevél erkölcsi értékét azzal is növelni akarta, hogy a tanfelügyelők csakis szakemberek, azaz pedagógusok legyenek.

Sürgette az iskolaszék reformját is: Meg kell változtatni az 1876. XXVIII. te. pontját, amely szerint az iskolaszéki tagoknak a tanítást hetenként egyszer látogatniuk kell — ami miatt számos keserűség, megaláztatás, félreértés érte a pedagógusokat. Az iskolaszék csak az intézmény anyagi viszonyainak rendezésével foglalkozzon; tanszerek beszerzése, épületfelújítási és karbantartási munkák intézése, a tanítói lakás gondozása, stb.

1886-ban Gárdonyi felhívást közölt a lapban, megfogalmazva a legfőbb követeléseket, és elküldte megvitatásra az ország valamennyi tanítóegyesületének. 1887 decemberében már azt írta a felhivás visszhangjáról, hogy az nem volt "a pusztában kiáltónak szava", sokan csatlakoztak a mozgalomhoz. A fővárosi tanítók lapjában megjelent támodások ellenére is. Több mint kétezer lelkesítő levelet kapott szerte az országból, amelyekben további lépésekre biztatták, illetve helyeselték kezdeményezését és tevékenységét.

72