Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Bényei József költeménye - Makay Margit: Hogy is volt? (életregény)

Óriás árnyékuk a fák ráterítik az alkonyaira Nyáját a pohos telihold legelni hamarost kicsapja BÉNYEI JÓZSEF Szabad árnyék Lennék embernek társa itt szívdobbanását is kilesném szolgálnám kenyéren vízen akár Urát az őskeresztyén Volnék csillagok pásztora hajnalig azt vigyáznám zuhanó üstökös mögött kivirágzik-e a szivárvány Kazamatákban korpa só Szolgává se igen fogadtak Csak a fák árnyékai érezhetik maguk szabadnak MAKAY MARGIT Hogy is volt? Hetvenöt évszín pádon A Vígszínház 1920-tól amerikai érdekeltségű lett. Ben Blumenthal vásárolta meg és Roboz Imrét tette meg vezető igazgatónak. 1926-ban Roboz Blumenthaltól bérbe vette a színházat. Kinevezte Jób Dánielt művészeti igazgatóvá, aki magas nívójú ragyogó előadáso­kat produkált, úgyhogy a színház iránti érdeklődés nem csökkent, sőt tovább emelkedett. Egy-egy premierre a világ csaknem minden tájáról érkeztek színházi szakemberek. Eseményszámba ment a legtöbb újdon­ság. Én is ebben az időszakban jutottam el kibontakozásom teljébe. Beöthy László, a Belvárosi Színház akkori igazgatója meghívott egy évi vendégszereplésre, majd később Honthy Hannát is megnyerte színhá­zának. Egyik siker a másik után következett. A színház divatba jött és rövidesen a sikerek színháza lett. Százas-kétszázas szériákat játszot­tunk, de sajnos Beöthy kártyaszenvedélye nem menthette meg a végleges bukástól ezt a kedves színházat. Honthy Hannával (1927-ben) egy francia vígjátékban: "Ügyvéd és férje", majd a "János bácsi színházat vesz" cimű nyári szórakoztató darabban szerepeltünk együtt. Nevetés nélkül nem bírtuk ki egymást a színpadon, úgy hogy Beöthy pénzbüntetéssel fenyegetett meg bennünket. Mondtuk, hogy ez nem fog használni. Kértük, üljön le a színházban az első sorba, talán akkor fegyelmezni tudjuk magunkat. így is lett. 11

Next

/
Thumbnails
Contents