Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - TUDOMÁNY - Gábor László: Négyszemközt dr. Bodó Sándorral
vidéki főiskola esetében — ilyen óraszámok mellett — ez igen nagy sikernek könyvelhető el1. A nagy tömeg sajnos nem ilyen. Feladatunk, hogy egyre több fiatalt tudjunk bevonni e jól működő körök munkájába. — A szegedi elméleti konferencián, — melynek témája a szocializmus időszerű kérdései volt —, milyen elvárásokat fogalmazta14 meg a marxizmusoktatással szemben? — A tanácskozás a politika és tudomány kapcsolatával és általában az oktatás tennivalóival foglalkozott. Itt hangsúlyozták többek között azt is, hogy az oktattok próbálják meg a változásokat — így a gazdaságiakat is — egy komplexebb megközelítésbe beágyazni és ha lehet óvakodjanak propagandisztikus jellegtől, inkább az eligazodásban nyújtsanak segítséget. A hallgatókat ugyanis rendkívül sok hatás éri felgyorsult világunkban. Éppen ezért azt a képességet kell, hogy elsajátítsák, mely segítségévéi lehetővé válik számukra az eligazodás, a sokfélől' rázúduló ismeretanyag és élmény összerendezése. Talán nem kell bizonygatnom ennek fontosságát. A leendő pedagógusok legtöbbjének ez az utolsó állomása. A főiskoláról kikerülve, már ők is nagyban felelősek a jövő nemzedék neveléséért... Minden esztendőben közzéteszik a múzeumok látogatottságára vonatkozó adatokat. Megyénk intézményei rendre az élvonalban szerepelnek, vonzóak a turisták számára. Nem kis feladat ennek az óriási érdeklődésnek megfelelni, annál is inkább, mert a közművelődési szerepet csak úgy lehet eredményesen vállalni, ha a szakemberek állandóan gyarapítják és őrzik, illetve feldolgozzák gyűjteményüket, önálló kutatásokat végeznek, sí emellett szervezik a munkájuk hátteréül használható tudományos életet. Minderről1 dr. Bodó Sándorral, a 'Heves Megyei Múzeumi Szervezet igazgatójával beszélgettünk. — Nem egyszer szóba kerül, hogy vidéken szinte lehetetlen magas szintű tudományos eredményeket felmutatni, oly sok nehézség hátráltatja a szakembereket. Hogyan látja a kutatók helyzetét? — Véleményem szerint lehet bárhol, akár még „Mucsán” is jól tudományt művelni, de valóban több akadállyal kell szembenézni, mint a fővárosban. Sok esetben a feltételek hiánya jelenti a gátat, például létszükséglet a jói’ felszerelt könyvtár. A szakmaii elismerést sem egyszerű kivívni annak, aki távolabb él a „fűztől”... — A választott téma önmagában nem lehet provincionális. Mindig voltaik és lesznek olyanok, akik sajáltos, egy-egy tájegységhez kapcsolódó történeti kérdésekkel foglalkoznak. A megközelítési mód döntő, ha szem előtt tartjuk a nagy egészet, jelentősen lehet gazdagítani azt egy-egy részlet árnyalt kidolgozásával. — Nemcsak efféle hátrányokra gondoltaim, hanem arra is, hogy az intézetek túlnyomó többsége Budapesten található. Ezekben dolgozik a hazaii tudományosság színe-java. A műhelyek kis száma és szűkössége nem akadályozza-e /a szeltemi pezsgést? — Kétségtelen tény, hogy az adottságok ilyen szempontból is jelentősen eltérnek : aiz egyes, megyék és a főváros között az intézményi háttér tekintetében nem kicsi a különbség. Ügy érzem, a társadalomtudományoknak ezért is az egyik legfontosabb góca tájegységünkön a múzeum. Nem csupán a tárgyakban megörökített múltat gyűjtjük, fel is tárjuk a hagyatékot. Mi is olyan fontos kutatási programokat indítunk a történelem, és a néprajz területén, amelyek hosszú távra irányt szabhatnak a vizsgálódásoknak. Hogy azonnal példát is említsek: nem régen fejeződött be a folklórindíttatású palóckutatás, amely sokoldalú, széles körű eredményeket hoHavas András Négyszemközt dr. Bodó Sándorral 63 „A hely szelleme kötelez”
