Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 3. szám - TUDOMÁNY - Szalay Zoltán: Beszélgetés Kulcsár Kálmán akadémikussal, az MTA főtitkárhelyettesével

ség irányultságában jelentkezik ez, hanem például a döntések előkészítésében is. A fontosabb párt- és kormánydöntéseknél rendre kikérik a véleményünket. A politikai vezetés tehát határozottan számít ránk. Meghallgatják és megfontolják szavunkat. Korábban szervezetünknek egyáltalán nem volt ilyen funkciója. Ez persze, nem jelenti, hogy ne lennének viták. Mindenesetre a kutatók azt szeretik, ha nem feleslegesen dolgoznak, ha hasznosítják az eredményeiket. S annak is örülnek, amikor munkájuk kapcsán megfelelő visszajelzéseket kapnak. Ügy, miként a kormány szociálpolitikai koncepciójának kidolgozása után, vagy éppenséggel a Politikai Bizottság tagjainak látogatásakor.

A másik nagyon lényeges változás: intézeteink költségtermelő munkája. Az Akadémia a maga költségvetéséből bizony, nem képes eltartani kutató- műhelyeit. Különösen a természettudományi vizsgálódások esetében rendkívül drágák a műszerek, amelyek viszont nélkülözhetetlenek. Egy-két példát mondok: a Központi Fizikai Kutatóintézet költségeinek legfeljebb 20 százalékát fedezi az MTA, a többi szükséges összeget saját maguk teremtik elő. Egyszersmind a gyakorlatban is jelentősen támogatják a gazdaság erősödését. De megemlíthetem még a közgazdasági vagy a kémiai intézetet is.

— Az elmúlt években kiadott tudománypolitikai iránymutatás egyértelműen azt kéri, várja a kutatóktól, hogy tevékenységük jobban közelítsen a gyakorlati élethez, a valósághoz. Mit foglal mindez magába? Biztosítottak-e ehhez a tárgyi és személyi feltételek?

— Ennek két oldala van. Az egyik: a tudományos kutatás azzal, hogy programjaival igyekszik alkalmazkodni a kor követelményeihez, valóban mind közelebb kerülhet a mindennapi élethez. A másik: pontosan maga a gyakorlat váljon fogadóképessé! A gazdálkodó szervek, az intézmények ugyanis meglehetősen nehezen, ódzkodva alkalmazkodnak az újdonságokhoz, s bizony a technikai színvonal is kevésbé tudja fogadni a legújabb eredményeket. Mindezzel együtt azonban — ahogyan azt az elmúlt évben kiadott, az Akadémia szerepével kapcsolatos törvényerejű rendelet leszögezi — fő feladatunk az alapkutatás. Vagyis a jövő megalapozása. Tévedés azt hinni, csakis a gyorsan felhasznált eredményeknek lehet örülni! Az alapkutatás azért is fontos, mert a szakemberképzés bázisát is nyújtja! Csak így követhetők nyomon a nemzetközi tudományos találmányok is. Bármiféle lemaradás súlyos hátránnyal járhat. A Magyar Tudományos Akadémia természetesen mind az alapkutatások szervezésével, mind pedig a mintegy háromezer tudományos kutató, s az intézetek tevékenységének összehangolásával tölti be leginkább irányító szerepét.

— Napjaink kulcsmondata: a műszaki fejlesztést kell előtérbe helyezni, gyorsítani! Nyilvánvalóan a tudományos tevékenységet folytatók újabb és újabb gondolataira, ötleteire kell leginkább támaszkodni. E téren milyen feladatot lát el az Akadémia?

— A műszaki fejlesztés meggyorsításáért az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság felel. Az Akadémiának közvetett funkciója van ezen a téren. Intézeteink, kutatóink egy sor, rendkívül fontos kutatóprogramban működnek közre. Lényegében a fejlesztés tudományos alapját ezek a törekvések adják meg. Van ennek a kérdéskörnek olyan oldala, ami jelszószerű. Folytonosan hangoztatják, nem szabad figyelmen kívül hagyni az emberi tényezőket. De hogy mit is jelent ez, azt csak nagyon alapos vizsgálatokkal lehet feltárni. Egy alkalommal végeztünk felmérést Csepel egyik üzemében, ahol új termék gyártására álltak át. Bizony, nemigen akarták ezt csinálni azok a dolgozók, akik

44