Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Anga Mria verse - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)
A Kultuszminisztériumban kószálok, egyik ügyosztályról a másikra. Ebben a magyar—amerikai ügyben kószálok, minden eredmény nélkül. Senki se vállalja, nem akad gazdája sehol. Ez már a második beadvány. Most tervezek még kettőt — a jelek szerint nem nyugszok, nem férek a bőrömbe. Hát, igaz is, mindig kell valamit csinálni? Ahelyett, hogy ülnék a fenekemen vagy hevernék a Duna partján a napon, itt rovom a betűt és nyugtalanítom az urakat, akár egy békétlen és nyugtalan cseléd. ★ Dómba barátom írt Amerikából. Ez a békétlen és nyugtalan szellem a legváratlanabb és legmeglepőbb analógiák mestere. Egy mondatét ide iktatom: „Valaha körülhordták az országban a véres kardot, hogy bajban a haza. Ma az üres lábost és a fényesre súrolt kanalat lehetne végighordozni az egész világon. Éhezik az emberiség, és ha nem sikerül segíteni a bajon, néhány hónapon belül 50 millió ember hal éhhalált.” 50 millió ember? Lehet. Mindenesetre ez az ország, ahol élek, Magyar- ország, pusztulás előtt áll. Szlovákok után románok és szerbek teszik át a határon az emberek százezreit (...) Lehet, hogy igaza van Heltainak, hogy Magyarországot csak Jókai találta ki — nyilván, most falták fel szegény Jókai agyának Magyarországot megálmodott részét a kukacok! Istenem, jaj, Istenem! * Szept. 10., (1946.), Bp. Mi mindenről mulasztok el beszámolni annak a következtében, hogy nincs rendes lakásom, nincs rendes szobám — majdnem, hogy albérletben lakom, 46 éves fejemmel — szégyenszemre. Nem akarom ezt kihangsúlyozni, legkevésbé „szégyen” alapon, amit azután igazán nem érzek — semmi érzékem a szégyenhez, legkevésbé tulajdonaim szűkös volta miatt. Általában — ebben az alvilágban — az emberi kiválóságot egyik formában aszerint mérik, hány háza, hány bútora, hány ökre, lova és szamara van a szerencsétlennek, akinek külön gond még e tulajdonokat számon tartani. Egyetlen tulajdonomhoz sem ragaszkodom — ami ezen az áron van birtokomban, hogy azért le kell kötni bármely formában is az életemet. A világ kincsét felajánlhatnák, egy hétre se ülnék bele egy földbe, gyárba vagy házba azon az áron, hogy kötelező benne tölteni el egész életemet. Holott a tulajdon birtoklásának ez az alapja, sőt még az az oktalan remény, hogy ez a birtoklás túlterjed az életen is, magában a halálban is folytatódik. Éta úgy gondolom, mindez kényszerű téboly. Egy olyan világban, melyben Európából Ausztráliába órák, a Földről a Holdba napok alatt el lehet jutni, szánalomra méltó nyomorúság és a gondolkodásnak oly mértéktelen megcsúfolása, ha valaki komolyan veszi, hogy van egy sarokháza Pesten vagy tíz-húsz (hold) földje Bulgáriában, egy hajója New Yorkban vagy egy birkanyája Ausztráliában. E kicsinyes gondolkodás mégis általános, és ettől nemcsak emberek vagy családok, de egyetemes népek és nemzetek sem mentesek. Most, a béketárgyalások idején milyen nyilvánvaló ez! Az egész szemétdomb, Európa, Amerika, Ázsia — száz és száz falánk népségével, mind a koncra les és vár. Mi is körül vagyunk véve farkasokkal. Természetesen elsősorban ember, másodsorban világpolgár, harmadsorban európai vagyok és csak negyedsorban magyar — de amíg léteznek nemzetek Európában és a világon — tőlünk sem vonhatja meg senki emberfia ugyanezt a jogot. Körül vagyunk véve farkasokkal — ismétlem. De nem is kívánok ennek a kérdésnek a mély vizébe ereszkedni, biztos beléfulladnék! 30
