Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Makay Margit: Hogy is volt? (életregény)
vei az éjszakában — bandukoltunk a sötét városban, hajnalig. Megnéztük a régi színházat, ahol már csak a baglyok tanyáztok. Kihalt volt minden, de nem tudtunk lefeküdni. A diákok kollégiuma mellett elhaladva, felcsendült Csokonai-dallamok hallatára, megálltunk hallgatni. Nekem eszembe jutott, hogy itt jártam, majdnem, mint gyerek, merészen, nem félve az esetleges kudarctól, mikor meggondolatlanul a „Vasgyáros”-ban felléptem, a férfiak pedig ugyancsak elmerengtek saját emlékeiken. ★ A húszas-harmincas évek között még két nagyszerű fiatal színész tűnt fel a Vígszínház színpadán: Gál Franciska és Jávor Pál. Gál Franciska nemcsak hamvas szépségével, de rendkívül eredeti komikai tehetségével, hamarosan a közönség kedvence lett. Pimasz, mondhatnám, kíméletlenül pimasz — igen, ez volt az igazi egyénisége. Például ilyenekre emlékszem Gál Francival kapcsolatban: Egyszer Góthné Kertész Ellával kellett együtt próbálnia valamiben. Franci elkésett a próbáról. Góthné már türelmetlenkedett. Amikor végre megérkezett, Góth Ella rászólt: — Hogy ezek a mai fiatalok milyen figyelmetlenek! — Mire Gál Franci megválaszolt, a maga módján: — Nem lehet mindenki öreg. És ezzel továbblépett. Vagy egy másik eset. Közös premierünk volt Gál Francival. Az uram nagy vacsorát rendezett a bemutató napján, a mostani Béke Étteremben, ahová Gál Francit is meghívta. A vacsorán egyik vendégünk nagy elragadtatással beszélt rólam, hogy milyen remek voltam a szerepemben. — És milyen fiatal voltál! — mondta. — Olyan voltál, mint egy tizennyolc éves. (Kilenc évvel voltam csak öregebb.) Mire Gál Franci felugrott, ezekkel a szavakkal: —Pedig az anyám lehetne. De mindezek dacára tündéri és ragyogó kis teremtés volt. Jávor Pál vígszínházi szerződéséhez volt némi közöm. Ugyanis a Magyar Színház igazgatója 1930-ban meghívott vendégszereplésre az önagysága kimenője című francia vígjátékba. Amikor a partnerem felől érdeklődtem, ismeretlen, fiatal színészt mutattak be. Egy pillanatra megsértődtem, hogy nem neves művészt kapok partnernek. De az igazgató anyagi nehézségeire hivatkozott, így én is megszelídültem. Elkezdődtek a próbák, majd eljött a premier napja és meglepődve vettem észre ennek a fiatalembernek a lelkesedését, napról napra fejlődő tehetségét — és hozzá még nagyszerű színpadi megjelenését. Megéreztem, hogy ennek a fiatal színésznek nagy jövője van, és kedvence lesz a közönségnek. Felhívtam rá a Vígszínház igazgatójának, Jób Dánielnek a figyelmét, aki tiltakozott, hogy iszákos a fiatal fiú, és nem lát benne fantáziát. Azzal érveltem, hogy az előadások alatt egyszer sem láttam inni, de annál inkább tapasztaltam nagy akaraterejét és érvényesülési vágyát. Végül is meggyőztem a Vígszínház igazgatóját, és szerződtette. Az első darab, amiben felléptette, a Koldusopera, nem hozott sikert, de nem Jávor buktatta meg a darabot. A Vígszínház finnyás közönsége nem fogadta szívesen az effajta vagánytörténetet, mint ahogyan Molnár Ferenc Liliom-át sem. A Vígszínház a felső tízezret volt hivatva kiszolgálni. Jávor, mint a színház bonvivánja, rövidesen népszerű lett. A filmrendezők is felfigyeltek rá. Filmjeivel különösen nagy sikerei voltak. Mindkettő, Gál Franci és Jávor Pál, a kegyetlen idők elől külföldre menekült, bízva esetleges, Hollywoodban történő elhelyezkedésükben, ahol Gál Franciska, sok hányódás után, már nem fiatalon, meghalt. Jávor Pál a háború befejezése után halálos betegséggel tért vissza hazájába, s a gyilkos kór vele is hamarosan végzett. 13
