Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre verse - Bényei József költeménye
• Vers-próza SIMONYI IMRE Mályvád felé decemberen heten mentünk egy szekeren — félfarral meg az a lány kuporgott a saroglyán. Mentünk mint a kivándorlók hét szótaian erdőirtók fejszét fogván marokra a mályvádi makkosba. De még előbb — Barmod alatt — megugrottak a kis lovak: az árkon túl kakastoll lengett a kökénybokor A mályvádi erdő Az a bánat, az a ború volt akkor az útravaló, s egy karéj özvegy kenyér: fele só, fele remény. S ahogy közelednénk Geszthez: hazafelé rövidebb lesz — így dörmögte az öreg — simább is meg rövidebb ... (S máris mintha a jegenyék talpalnának hazafelé kétoldalt — ahogy az út Mályvád alá kanyarult... ) hegyén ... — (Hogy az öreg mordult, vagy a négy kerék csikordult, vagy a fogunk, vagy talán csak az a lány sírdogált?) Hát csak mentünk bánatokkal székérderékig rakottan, keserves annakidején, negyvenhárom decemberén. Magas volt a kastély tornya. — Azt az erdőt mintha volna égigérő uraság: irtottuk toronyiránt. S esztendőre Mályvád felől seregeltünk seregestől — de ottmaradt az a lány, de ottveszett az a lány ... Lógó nyelvvel a kutyák lögybölnek csurgó Holdat. Sípok üzennek sorban kattogó vonatoknak. BÉNYEI JÓZSEF Csönd Lúdbőr zik fenn a tető, oson az ősz a parkban. Bocsássatok meg. Talán csak köszönni akartam. 4
