Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 2. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Abkarovits Endre: Egy színművész emlékére
• Pedagógiai műhely Egy színművész emlékére Felszabadulás előtti iskolapolitikánknak volt egy bürokratikus intézkedése: népiskolai oktatás csak ott volt megvalósítható, ahol működtetéséhez legalább a 30-as létszám biztosítva volt. Ha csak eggyel kevesebb is volt az iskolakötelesek létszáma, a meglévő, akár 29 gyerek iskola nélkül bolyonghatott, róhatta az országutak kilométereit esőben, sárban, fagyban, hóviharban, amíg^valahol egy falusi vagy tanyasi iskola be nem fogadta . . . Erre az alaptémára épült Kerecsendi Kiss Márton írása, amelyből Apáthy Imre rendezésében, Páger Antal főszereplésével „A harmincadik” c. film megszületett. „A harmincadik” a közismert Páger-filmek között is kimagasló helyet foglal el, de fordulópontot jelent a magyar néptanító irodalmi ábrázolásában is. A „falu mindenese” eladdig regényben, filmben, színpadi játékban csak elvétve kapott tiszteletet ébresztő megformálást, alakja inkább csak negatív vonásokból tevődött össze: elhanyagolt külseje, félszeg magatartása, legtöbbször iszákosnak rajzolt figurája inkább csak mosolyt váltott ki, legfeljebb szánalmat. Kit érdekelt hivatása, ez a verejtékes, gyötrelmesen szép küldetés, ki gondolt arra, hogy mámora is legtöbbször csak borba fojtott keseredés?! Első volt a parasztok közt, s urak közt az utolsó ... Kerecsendi, aki képzős tanulmányait Egerben kezdte, műve megírásakor már gyakorló tanító, aki a tanítósorsot testközelből ismerte, s hamar megtanulta, hogy a falusi tanító, miközben kis tanítványait betűvetésre oktatja, valójában a maga sorsát írja: „ír-úr, úr-ír” olvastatja a nyűtt falitábláról, miközben magában hozzáteszi: „s mire az úr ír, elfelejti azt, aki őt egyszer írni tanította”. Kerecsendi mondanivalóját Páger Antalnak egykori tanítói iránti tisztelete, velük való azonosulási-tudása tette igazán sodró erejűvé és meggyőzővé. A film nemcsak megjelenése idején váltott ki élénk visszhangot, de zajos volt néhány más Páger-filmmel együtt az utóélete is. „A harmincadik” sorsa jól mutatja, hogy torzulhat el az írói szándék, mire film lesz belőle, de azt is, hogy a film nemcsak a közönséget ragadhatja magával, de szerepeinek átélése magának a színésznek állásfoglalására, további magatartására is — ha csak átmenetileg is — kihathat. Szélsőséges törekvések nemcsak a film műfajának tömegmozgósító szerepével számoltak, de hamar felismerték Páger- nek azt a képességét, ahogyan az ábrázolt személyeket önmagában megvalósítani tudja, s jóhiszeműségével visszaélve, filmjeinek jogos társadalombírálatát s hatását a maguk elveinek, jelen esetben az antiszemitizmus helyeslésének elfogadásáig fokozták . . . Páger végül is külföldre kényszerült. Színészi sikerei ott sem maradtak el, egy mesefilmje különösen népszerű lett; mint amatőr festő a művészetnek ezen a területén is komoly eredményeket mondhatott magáénak, anyagiakban sem látott szükséget, de ha Argentína választásával országot is cserélt, szívet sohasem cserélt, s majd tíz év múlva hazájába visszatért. A kezdetben még felviharzó vádak elől a színészsorsra való hivatkozással könnyű lett volna kitérnie: a színész, ha egyszer élethivatásul választja a színészi pályát, és ahhoz hű marad, s nem akar éhen halni sem, mindig kiszolgáltatottja írónak, rendezőnek, a mindenkori társadalmi szemléletnek, művészetét is ennek szolgálatába kell beállítania. Páger azonban nem az az ember volt, aki hajlandó lett volna ilyen mentőöv után nyúlni. Magyar69
