Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 2. szám - FILMMŰVÉSZET - Szalay Zoltán: Megteremteni a magunk megálmodta világot

— Régóta dolgozunk már a szakmában. Hajdanán mindig nagy esemény volt, ha valahová mentünk, ha megjelentek valahol az autóink. Körbevettek bennünket, szinte a tenyerükön hordoztak az emberek. Ma már — s ezt egyáltalán nem panaszként mondjuk — koránt sincs akkora vonzereje, csábítása sem a jelenlétünknek, sem a munkánknak.

— Mit könyveltek el ennek okaként?

— Hogy kevesebben jönnek hozzánk dolgozni, abban gazdasági okok is ludasak. Az árváltozások bennünket sem kerültek el. Szerepe van mindebben a tájékoztatás bővülésének is. Például a televízió nagymérvű terjedésének. De nem hagyható figyelmen kívül az a fejlődés sem, ami a hazai lakosság életében bekövetkezett. Ma, ha kivonulunk egy helyszínre, nemcsak áhítatosan bámészkodókkal találkozunk. Jönnek azok is, akik rögtön nyújtják is a szerződést az adott terület bérléséről.

A SZÍNHÁZ RANGJÁT MEGKÖZELÍTŐEN (7. SNITT)

Megint dr. Baji Lászlónak szegezzük a kérdést:

— A szakemberek egy része mind nagyobb aggodalommal tekint a jövőbe. Félelmük alapja, hogy a növekvő adásidejű televízió, a mind jobban térthódító video elvonja a mozikból a közönséget. Hisz kényelmesebb otthon, fotelból nézni a videokazettákon is kapható produkciókat, mint sok ember között szorongva. Miként vélekedik ön erről?

— Ettől a veszélytől egyáltalán nem tartok. Véget kell vetni egyszer s mindenkorra a voluntarista nézőhajhász nézetnek! Elismerem, a kábeltévé, a video, esetleg később a Satellite-rendszer kétségkívül szűkíti majd a mozilátogatók körét. Foglalkoznak ezzel a kérdéssel nyugaton is, ahol felmérés készült. Kiderült, korántsem aggasztó a helyzet. Szélesvászon csak a filmszínházban vagy moziban van. Pszichés élmény az is, hogy valaki egy tömeggel együtt szórakozik, s ez többnyire pluszt jelent az embernek. Sokkal inkább attól félek, hogy Magyarország képes lesz-e időben a kellő váltásra?! Sok múlik például a tárgyi feltételeken. Olyan filmszínházak építése lenne kívánatos, amelyek kényelmes műélvezetet nyújtanak. Legalább a színházak rangját megközelítő létesítményekre gondolok. Jól tudom, az anyagi lehetőségek eléggé behatároltak, de hát a cél csakis ez lehet.

— A tárgyi feltételek említése mellett megkerülhetetlen a kérdés: az elmúlt esztendei változások folytán is — köztudomásúlag a filmgyár is részese volt ennek — válságról kell-e beszélnünk a hazai filmélettel kapcsolatban? Éppen a februári játékfilmszemle alkalmával fogalmazta meg a Mokép igazgatója, dr. Gombár József, a Népszabadságban kételyeit.

— Lényegében mindazzal egyetértek, amit dr. Gombár József leírt a cikkében. Kétségbevonhatatlan igazság, napjainkban úgy berendezkedni a filmkészítésre, hogy azt nézem, milyen közönséggel állok szemben, nem megy, lehetetlenség. Jobban kell ismerni, tudomásul venni a közönség kívánalmait. Nem megoldhatatlan feladat elérni, hogy az emberek szívesen járjanak moziba, magyar filmekre is. A legnehezebb eszmei mondanivalójú alkotás is lehet cselekményes. Nálunk — miképp az angoloknál és az olaszoknál — a látvány helyett a szellemiség a vezérelv. A világban viszont az amerikai film az egyeduralkodó, amely a minél inkább magával ragadó, az érzékek szélesebb körére ható képsorokat részesíti előnyben. A másik fontos kérdés: a filmművészet megfelelő ipari háttér nélkül kevésbé képes megélni. Születhetnek a felemás megoldások, amiben reformálgatunk ugyan, de nem történik meg az alkotói kapacitás radikális megújítása. Ez számunkra evidencia, a felső

55