Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)

Madarak hullái lepték el a tavat és az aligátorok pikkelyes hullái nyitott szemekkel bámultak rám a fagyott medence vizéből. A vízben csak Gyula élt, a víziló. És egy másik ketrecben, a szokott helyén, az elefánt felpuffadt hullája hevert, körüldongva hatalmas legyekkel. Ez volt Muki, a hímelefánt. Amint szemléltem ezt az alvilági képet, ezt a felmérhetetlen pusztulást, a hátsó kapuban megjelent a nőstény. Megjelent, fél térdre ereszkedett, ormányát alamizsnáért nyújtva, mint valaha, a kedvtelő csőcselék mulattatására. Mintha mi sem történt volna, mintha nem lett volna ostrom, öldöklés, pusztulás, világvége, mintha ez a körülkerített állatvilág nem is élte volna át a maga őskori borzalmait. Ekkor láttam, ekkor éreztem, hogy történjék bármi is ezen a világon, ostrom, földrengés, kontinensek elsüllyedése — egyszerre eljön a pillanat és kezdődik elölről minden megint. Ezt tanúsította előttem a szegény, optimista nőstényelefánt.”

O

Bp., 946. VII. 9.

Keresztúry Dezső úrnak. Vallás és Közoktatásügyi Miniszter.

Miniszter Ür! Az U. S. A. bpesti kulturális kirendeltsége vezetőjének, Mr. O. W. Riegel kezeihez a következő memorandumot juttattam:

„Az U. S. A. és Magyarország közötti kultúrkapcsolatok emelésének érdekében az alant röviden vázolt tervezetet terjesztem szíves megítélésük elé:

Hasznos és szükséges lenne, hogy a két nemzet írói, festői, szobrászai és színpadi rendezői közvetlen tapasztalatok alapján ismerhessék meg a másik nemzet kulturális és művészeti körülményeit, népének életviszonyait. Ennek érdekében legnagyobb szolgálatot tehetnénk, ha a két nemzet íróiból, képzőművészeiből és színpadi szerzőiből egy-egy fél évi időtartamra, 3—4 érdemes személyt bizonyos minimális anyagi támogatás segítségével az U. S. A.-ból Magyarországba, Magyarországból az U. S. A.-ba küldenénk.

Saját magam tapasztalatából tudom, mit jelent egy írónak, ha világot lát és betekintést nyerhet idegen népek élet- és kulturális viszonyaiba. Látóköröm azáltal bővült, hogy ifjúkoromban beutaztam Dél-Amerikát (Argentínát, Uruguayi, Paraguayi, Bolíviát, Chilét és Perut) és férfikoromban két és fél esztendőt töltöttem az U. S. A.-ban. Közvetlen kapcsolatba kerültem különböző népek minden rétegével és a hasznot, melyet ezáltal nyertem, úgy ismeretekben, mint idegen népek tiszteletében, egyszerűen felbecsülhetetlen- nek tartom egész életemen át. Merem remélni, hogy saját példámat követésre méltónak ajánlhatom ifjú író- és művésztársaimnak, annál is inkább, mert magam is példa után mentem; ezen a síkon Bölöni Farkas Sándor volt példaképem, aki több mint egy évszázaddal ezelőtt, közel két évet töltött az U. S. A.-ban és onnan e nagy nép és a demokrácia tiszteletében megerősödve tért haza Magyarországba. Közvetlen tapasztalatáról „Utazás Észak-Ameriká- ba” című kötetében számolt be, mely e vonatkozásban még ma is legértékesebb műve irodalmunknak.

Állandóan 3—4 amerikai író, képzőművész és színpadi rendező élne és szemlélődne Magyarországon, és ugyanannyi magyar író, képzőművész és színpadi rendező Amerikában. Megismerhetnék a hatalmas kontinenst — kik utazhatnának —, közvetlen kapcsolatba kerülve ezáltal az amerikai élettel. A mi országunk kicsiny, de mire a terv megvalósulhatna, amerikai író, képzőművész és színpadi szerző barátaink is ügyanazt a magától értetődő szabadságot élvezhetnék szűkebb határain/k között.

Az anyagi segítséget lehetőleg nem állami stipandium formájában, hanem valamely független magánalap jóvoltából tudom csak elképzelni. Ameny- nyiben mégis az állam fedezné ezeket a hasznos kiadásokat, úgy biztosítékot

42