Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)
REMENYIK ZSIGMOND Szemétdomb Naplójegyzetek Bp., 1946. IV. 2. Nézem ezt a felfuvalkodott, tülekedő irodalmat — ha már a „közélet” szemlélése előtt utálattal lehunytam a szemen — és nem tudom visszatartani a mosolygásomat. [... ] O Bp., 1946. IV. 9. Kinn vagyok a budai hegyek között, szemben a jánoshegyi kilátóval, az Assisi Szent Ferenc Kórházban. Hetek óta betegeskedem, most elérkezett az idő, hogy megtudjam, mi bajom. Kivizsgáltatom magam. Testileg, lelkileg. Egész nap kinn feküdtem a fényben, szobám erkélyén. Dél felé halottért jött egy hullaszállító kocsi, majd kissé később egy másik: exhumáltak egy halottat a szemben levő kertben, lenn a völgyben. Körös-körül virágzanak az almafák, barackfák, zöld minden, most innen csak erdőket látni és a fák között megbúvó kis házakat, feltűnően jó állapotban. Ide — amint mondják — csak szépen „lesétáltak” az orvosok. Nem volt ellentállás, és csodálatosképpen még az ablaküvegek se repedtek meg. Tegnap, az első éjszakát egy közös, kétágyas szobában töltöttem egy 73 éves öregúr társaságában. Nagy sportember volt valaha, most, akár egy szivacs, aminek nincs semmi tartása. A környező erdőkből állandó lövéseket hallani. Szórakoznak az erős emberek! O Burns Manth (?) gyűjteményét olvasom az 1944 45-ös New York-i évad színházi sikereiről. Semmi különös szenzáció. Üresség, laposság, színtelen, fantázia nélküli bohóckodás. Talán az egyetlen The Glass Wessaferic (?), amely figyelmet érdemel, bár végtelenül zavaros, ködbe vesző, homályos. Túlságosan „egyéni”, s ezt most elítélően mondom, szokásomtól eltérően. A többiek unalmasan visszhangozzák azt a néhány mondatot, ami elhangzott pár évtizeddel ezelőtt. Nyilván jó és ügyes munkák, hisz a New York-i kalmárok jól megnézik, hogy kire veszítsék el pénzüket — ez az egész! Egy hét múlva még a címükre sem emlékszem. Inkább a környező dombokat szemlélem, a kőbányát, távolban egy csupasz sziklafokot, a kiirtott fák friss csonkjait, ismét távolabb egy szürke épületet, melyet mintha Skóciából toltak volna át a budai hegyek közé egy éjszaka. Csillagtalan éjszakát várok, borul kelet felől. Az erdőkben lövöldöznek, özekre vadásznak — legalábbis ezt beszélik. O Egy leendő „kedves nővérrel” beszélgetek. Nyírségi parasztlány, kora 20 év. Négy hónapja dolgozik a kórházban, s várja az augusztust, amikor is a rendbe lép. „Hogy került ide, egyáltalán hogy került arra a gondolatra, hogy kedves nővér legyen?” — kérdezem. Vannak rokonai már a rendházban, mondja, a ferences nővérek között. Arra a kérdésre, hogy talán csalódott a férfiakban? — igen helyesen nem válaszol. Igaz is, elég faragatlan kérdés volt ez, különösen egy leendő apácához. Ahogy figyelem, kivétel nélkül igen szo39
