Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Makay Margit: Hogy is volt? (életregény)

Az életben csendes, hallgatag volt. Két gyermekének élt. Megítélésem szerint szomorú asszony volt, mint aki lelke mélyén nagy bánatot hordoz. A színpadon feledtetni tudta önmagát. Érdekes, izgalmas volt, ha szerepe kívánta, gyermeteg (Csitri) vagy rejtélyes (Testőr), mindezek felett a tiszta, naiv lelkű paraszt cseléd Julika (a Liliomban) felejthetetlen marad. Pódiumon nem szeretett szerepelni. A verseket imádta, de izgatta a pó­diumon való szereplés, és így inkább lemondott róla. Utolsó közös szereplésünk 1929-ben, egy angol színműben, az „Első fele­ség” című darabban, majd 1930-ban, „A szent láng” című Maugham-darabban volt, amelyben először játszott anyaszerepet. Még néhány szereppel próbál­kozott, de hamarosan nyugdíjba ment. ötvenhárom éves korában halt meg, súlyos betegségben. Férje, Szécsi Illés, akinek testvére dr. Szécsi Ferenc, a Vígszínház egyik alapítója volt. 1929-ben az Amerikában élő Bíró Lajostól játszottuk a Belvárosi Szín­házban a „Boszorkánytánc” című darábot. 1930-ban, a Vígszínházban, Maugham: „A szent láng” című színművét. A két darab egy és ugyanaz a téma. Furcsa véletlen. Arról szólt, hogy az elnyomorodott férj felesége gyer­meket vár férje fivérétől, az egyikben az anya, a másik darabban az ápolónő mérgezi meg a férjét, hogy ne tudja meg a valóságot. Mindkét darabban a feleséget játszottam. Csak azon kellett igyekeznem, hogy ne hasonlítson egymásra a két szerep. A Vígszínházban előadott „A szent láng”-nak lett nagyobb sikere. Ez előrelátható volt, a Vígszínház pazar kiállítással tálalta és a szereplőgárda is erősebb volt. A Vígszínház Maugham: A szent láng című darabjában Beregi, Makay, Jávor, Varsányi, Vértes 13

Next

/
Thumbnails
Contents