Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 2. szám - VERS - PRÓZA - T. Ágoston László: A suszterinas (egyfelvonásos)
MEIXNER (az ablakhoz megy, kinéz): Nem szeretem a meglepetéseket... (fel-alá sétál). Ha jól tudom, ön is önként jelentkezett Egerben az osztrák városparancsnoknál. LENKEY: Igen, de ez egészen más. Engem mindenki ismer Egerben és ott él a családom is. MEIXNER: Ezrek bujkálnak még ma is ... LENKEY (fölhorkan): Méghogy én, egy Lenkey, kegyelemkenyéren éljek és rettegve várjam, mikor fedezik föl a búvóhelyemet?! Ezerszer inkább a halál! MEIXNER: No látja, miért várta volna el az öccsétől, hogy kevésbé büszke és gyávább legyen, mint ön? LENKEY (leül, ráhúzza a kaptafára a bakancsot, dolgozni kezd): Igaza van, de . .. ez fölösleges áldozat volt. MEIXNER (ő is leül, dolgozni kezd): Ki tudja... Lehet, hogy szegény tábornok úr meg tudná magyarázni . . . Dolgozzunk, megy az idő, a bakák meg várják a bakancsot. LENKEY: Igaz, a tett mindig többet ér, mint az önemésző okoskodás. Nézze csak mester, ez itt tovább hasad, ha megszegelem ... MEIXNER (Lenkeyhez lép, kiveszi a kezéből a bakancsot): Hát ez biz’ alaposan elnyűtt holmi... Nem elég szegelni, az hamar elereszti. Tegyen rá egy flekket, varrja oda és utána szegelje. LENKEY: Vasszeggel vagy fával? MEIXNER: Ezt fával, Tudja, ahogy tanítottam. LENKEY (az árral és kalapáccsal lyukat üt a bőrön, faszeget üt bele): Így jó, mester? MEIXNER: Majdnem. Igaz, hogy egy kicsit még huszármódra fogja a suszterkalapácsot, de majd belejön. (Hozzá lép, kiveszi a kezéből a szerszámot.) Így ni! Látja? No, próbálja meg suszter módra! LENKEY (átveszi a szerszámot, fél szemmel Meixnerre sandítva dolgozik): Így jó? MEIXNER :Most már jobb. Mire öreg suszter lesz, belejön (mosolyogva visszaül a helyére). LENKEY: Sose hittem volna, ilyen nehéz a susztermesterség ... MEIXNER: A fenét nehéz, csak érteni kell hozzá! LENKEY: Amikor elszegődtem maga mellé inasnak, azt hittem, néhány nap alatt beletanulok. Most meg minél többet tudok belőle, annál ügyetlenebbnek érzem magam. MEIXNER: Az a jó, legalább jobban igyekszik. LENKEY: Gondolja, hogy el tudom majd tartani belőle a családomat, ha kiszabadulok? MEIXNER: Nekem csak két gyermekről, meg az asszonyról kellett gondoskodnom, de elég jól megvoltunk. Igaz, nem túl fényesen éltünk, de megvolt a betevő falatunk. LENKEY: Mekkorák a gyerekei? MEIXNER (megáll a kezében a kalapács, jóidéig nem válaszol): A nagyobbik fiam tizenöt éves volt... LENKEY (az ő kezében is megáll a kalapács): Ne haragudjon, mester... MEIXNER (nagyot fúj): Herr Gott kruoifix!... átkozott vasasok! Az asszony vitte elöl a zászlót, mellette a két fiú ... Eltemettem őket... Ha nem lövik el a lábamat... eh, most már mindegy ... (Folytatjuk) 9
