Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Makay Margit: Hogy is volt? (életregény)
MAKAY MARGIT: Hogy is volt? Hetvenöt év színpadon Korda Sándorral Jókaitól az Arany embert forgattuk. Ada-Kalehban voltak egyes felvételeink. Hajóval mentünk. Felségesen szép volt az út a Vaskapu felé. Nagy vidámság volt a hajón, már délelőtt folyt a pezsgő és hozzá különleges, jeges húsféléket tálaltak. Nem volt takarékosság. Tobzódtunk a mindenféle jóban. Ahogy Zimonyhoz közeledtünk, gyomormérgezési tünetekkel megbetegedtem. Azzal biztattak, hogy Zimonyban egy pohárka sligo- vicától azonnal jobban leszek. Alig vártam, hogy odaérjünk. Mikor végre a várva-várt sligovicát megittam, nyomban, mint a szökőkút, vissza is adtam, miközben a kíntól már fetrengtem a kabinomban. Rekkenő hőségben érkeztünk meg Orsovára, ahol újabb kellemetlenség ért. A szálloda szobái tele voltak poloskával, koszorúba foglalták az ajtókat. A szobákat 1919-ben istállónak használták a kivonuló katonák. Leültem egy padra az utcán, már közel voltam az ájuláshoz. Az öltöztetőnőm pedig elment szobát keresni. Végre egy parasztházban talált két csinos helyiséget, ahonnan akkor költözött ki egy tiszt. Felfolygatott volt a város. Az utca tele volt lövészárokkal, eső hónapok óta nem esett, a fák levelei szárazon zörögtek, vastagon lepte a por az utakat, siralmas volt látni — méghozzá betegen. Szerencsémre meghoztuk az esőt, ezért egy napig nem volt felvétel, tehát pihenhettem. Orvos nem volt a városban, így magam próbáltam — helytelenül — tejjel és vörösborral gyógyítani magamat, amitől még rosz- szabbul lettem. A felvételek egy százéves uszályon, Orsovától kezdődtek el a Senki szigetéig, Ada-Kalehba menet. Az uszályon Kürti Józséf volt a kormányos, a Nemzeti Színház egykori művésze — aki persze, csak mímelte a kormányzást —, mert az uszályt egy másik hajó húzta, amelyhez hozzá voltunk csatolva. Felvétel közben véletlenül elengedte a kormányrudat, amely fejbe vágott, és mert annyira le voltam gyengülve betegségem miatt, az alig arasznyi járóterületről zuhanni kezdtem a Dunába, a két hajó közé. Szőreghy, aki az apámat játszotta a filmben — én ugyanis Tímeát alakítottam —, a ruhámnál fogva elkapott, igaz, hogy majdnem pucér maradtam, mert fátylakba voltam öltözve, viszont megmenekültem a biztos haláltól. A filmből ki kellett vágni ezt a jelenetet, mert sztriptíz lett volna belőle. Ada-Kaleh, a kedves kis szigetecske török lakói, festő szép nemzeti viseletben jártak az utcán. Szívélyesen fogadtak, a földön, párnákon ülve majszoltunk valamit. Majd megajándékoztak a híres rózsaolajjal. Megbámultuk műemlékeiket, és hogy meg ne sértsük őket, meg kellett néznünk a temetőjüket is. Rendkívül különös volt a temetkezésük. Egy kőpad volt mindjárt a bejáratnál, azon huszonnégy órán át ültették halottaikat arccal kelet felé, majd ülő helyzetben helyezték a sírba, és alig huszonöt centiméter magas föld került föléjük. Nem tudtam sokáig ott tartózkodni, mert rettenetesen bűzös volt a levegő. Híresek voltak nagyszerű dohánykészítményeikről. Színészeink megkérték a fináncot, aki a hajónkon tartózkodott, hogy hunyja be a szemét, aki 10
