Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 1. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Pécsi István: Volt egyszer egy csapat...

Központi Bizottság mellett működő ifjúsági bizottság titkára lettem. Volt miről diskurálni, volt mit felidézni, s van miről beszélni ma is, hiszen a régi csapat összetartása, egy célért munkálkodása, ügybuzgalma napjainkban is példaadó lehetne. Most, amikor mások a körülmények, amikor kisebb a kohéziós erő; amikor kevésbé áldozatkészek, amikor sokkal elfoglaltabbak a fiatalok, mint hajdanán.

Egy esztendeje bízták meg a Magyar Televízió műsorigazgatói teendőinek ellátásával. Erről a fontos posztról a nagyközönség meglehetősen keveset tud, ezért mindenekelőtt erről faggatom, arra is kérve, hogy avassa be az olvasókat, a nézőket a legizgalmasabb műhelytitkokba.

— Felelősség a képernyőért. Ekként összegezném tömören kötelességeimet. Az általam irányított 100 tagú stáb több lapnak megfelelő szerkesztőség partikuláris érdekeit hangolja össze, szervezetten munkálkodva az egész műsorfolyamat sikeréért. Idejöttömtől kezdve új felállásban dolgozunk. Tulajdonképpen most csináljuk azt, amit a megnevezés kifejez. Négy egységünk a gyártástól, a lebonyolításig, illetve a sajtópropagandáig ível. Egybegyűjtjük az egyes szerkesztőségek elképzeléseit. Ezek alapján határozzuk meg a műsortervezési koncepciót, ennek megfelelően fogalmazzuk meg a műsorpolitikai irányelveket, illetve ezekhez igazodva mintázódik az egész éves, a havi és a heti műsorterv. Az általam vezetett szerkesztőbizottság havi változatot fogad el, s ezt heti bontásban tárgyalja. Valamennyien arra törekszünk, hogy az eddigi szintnél többet nyújtsunk. Korábban esetenként csak egy-két műsor között válogathattunk, vagyis hozott anyagból dolgozó szabóság voltunk. Ebből a szempontból döntő fordulatot hozott 1985, s méginkább ilyen irányban haladunk az új esztendőben. Megrendelő, pályázó, kiíró szerepkört is betöltünk. Természetesen elsősorban házon belül. Mintegy 3400 percnyi műsoridőre vártunk javaslatokat, ötleteket. A befutó elképzeléseket januárban értékeltük, s ehhez mérten adtuk ki a megbízatásokat. Ügy is mondhatnám, hogy a menedzselésre vállalkoztunk. Egy biztos: szorgoskodásunknak a nagyközönség látja hasznát, hiszen valamennyien azon töprengünk, hogy a kínálat színvonala emelkedjék, a minőség javuljon.

Mindehhez hozzáteszi, hogy nincs ennél hálátlanabb, de szebb tennivaló

sem.

— Heti 95 órában, másfél csatornán egyszerre ötmillió érdeklődőnek egyformán jót adni soha nem lehet. A tetszést egyébként jó néhány tényező befolyásolja. A legrosszabb napunk például a Juventus—Liverpool mérkőzés nevezetes közvetítésekor adódott. Az emberek elutasították a tőlünk teljesen független brutalitást, a brüsszeli tragédia borzalmait. A közhangulatot módosítják az áremelések is. Felhívott egyszer egy nyugdíjas asszony, s arra kért, hogy azon az estén ne Kovács P. József legyen a bemondó. Érdeklődtem: mi kifogása van ellene, hiszen szimpatikus, megnyerő alkat. Azt válaszolta: ő jelentette be azt, hogy sok cikkért többet kell fizetni. Nos, minden ilyen összetevővel számolni kell. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy sokak számára a tv a művelődés, az ismeretszerzés egyetlen formája. Ugyanakkor differenciálódott az érdeklődés. Lassan tudatosult bennünk, hogy nem nyújthatunk mindig mindenkinek tetszőt, az viszont cél, hogy a napi programban legalább két órányi vonzó blokkot találjon valamennyi tv-barát. Persze ezt nem produkálhatjuk folyvást a főműsorban. Ezért kíséreltük meg felfedeztetni a későbbi sávokat. A Bach-sorozat egyes darabjait például este kilenc órától vetítettük. A kíváncsiak ugyanis ezért a készülék mellett maradtak, megnézték a megelőző ajánlatokat is. Arra is törekszünk, hogy kettes csatorna ne műsortemető legyen, azaz

79