Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 6. szám - ÚJSÁGÍRÁS - Gábor László: Kavicsok az útról

dolatok is lassan frázisokká válhatnak. Ami a mában érdekes, az nem biztos, hogy másnapra is az lesz. Az élet olykor nem más, mint olyan dolgok elfogadása, amelyek képtelenek és abszurdok. A legszélsőségesebb ilyen szempontból a halál. Örkény István egyik egypercesében a végletekig sarkítja mindennapos képmutatásunkat. Nála egy infarktus után mindenki és minden megtorpan, mert milyen dolog az, hogy egy ember szíve csak úgy felmondhatja minden átmenet nélkül a szolgálatot?

Ez történik kicsiben és nagyban, elég ha csak arra a II. világháború után egy esztéta által megfogalmazott gondolatra utalok, hogy Auschwitz után meghal a költészet. Nem lehet igaza, mert vers ma is születik, minden ment tovább, nem állt meg az élet.

Modem korunk ráadásul egyre jobban hozzászoktat bennünket a szélsőségek elfogadásához. Sebesen kopognak a telexgépek, aZ egyik esemény a másik sarkába lép. Látszólag összébbszorultunk a földön, csökkentek a távolságok, mégsem egyszerűsödtek a végsőkig kérdéseink. A XX. század emberét talán még több bizonytalanság veszi körül, mint az előző korokban levőket, hiába segíti több technikai eszköz, nem váltak számára egyértelműbbé az őt körülvevő folyamatok.

Ezért aztán mindenki egyre inkább igényli a támasztékot, füleli a híreket, szorongva lesi más földrészek gondját, baját is. A legszélsőségesebb reakciókat válthatja ki valamilyen fölröppenő információ, ha sokakat nagyon közelről érint tartalma. Sokan még annak sem nagyon néznek utána, hogy igaz-e vagy hamis, mert hozzászoktak, hogy sok minden megtörténhet.

A modem világ szülte ezeket az ellentmondásokat, ahogy a hatalmas faluvá zsugorodó földgolyó teremtette a tömegkommunikáció egyre terebélyesedő rengetegét is. Ebben az óriási rendszerben az újság már félig-meddig tradicionális formának számít, amely még őrizgeti magán Gutenberg csodamasinájának nyomát, s a nyomdafesték semmivel sem összetéveszthető szagát. Igaz, megújulhat, különböző technikákat sajátíthat el, hogy legalább külsejében viselje a mai technokraták „félistenének”, a számítógépnek jelét. De akkor marad az ami, ha egyéniségek, valódi újságírók csinálják. Amikor Angliában 1702-ben megjelent az első napilap, a Daily Courant, akkor még az a hírek egyszerű felsorolásából állt. De hamarosan rájöttek arra, hogy mindez kevés, az emberi kíváncsiság, tudásvágy, érdeklődés többet igényel, olvasni akar a sorok között és mögött. Ezért aztán a Robinson írója, Defoe már olyan lapot adott ki, amelyben megjegyzések kísérték az események puszta leírását. Erre neves írótársa, a Gulliver szerzője, Swift tromfrolt rá, aki „föltalálta” a vezércikket is. •

Gondolat, vélemény, személyiség nélkül elképzelhetetlen az újság. Az újságíró nem pusztán krónikása a történéseknek, hanem homo politicos: érző, gondolkodó és a közösség előtt véleményt mondó ember. Olyan nagyítóüveg, amely fókuszába gyűjti az eseményeket, rendszerezi a fénysugarakat, hogy aztán legalább egy kis zugát a világnak világosabbá tegye.

*

A múltkor elgondolkoztam azon, hogy újságíróskodásom évei alatt hányszor jelent meg nyomtatásban a nevem. Nagyon nagy szám jött ki. Az elején még kivágtam és gyűjtögettem a cikkeimet, de ma már nem teszem, mert egy szekrényt töltenének ki. Meg lehet szokni ezt is, nem szabad állandóan rágondolni, mert ha például tudatosan figyeljük azt, hogyan nyelünk — torkunkon akad a falat.

65