Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 6. szám - ÚJSÁGÍRÁS - Sárhegyi István: Tíz gondolat az újságírásról
NOSZTALGIA Azt mondják, az ember csakis az után nosztalgiázhat, amit átélt. Nos, szerintem ez nem így van. Én például még messze nem éltem akkor, amikor egy-egy „szerkesztő úr” reggel feltette a Girardi-kalapját, felvette a sétapálcáját, virágot tűzött a gomblyukába, majd ránézve fedeles zsebórájára a kávéházba indult. Ott megivott egy kapucinert, esetleg egy kis snapszot, aztán írogatott. Vagy beszélgetett az ugyancsak ott tanyázó kollégákkal. S ha jött az idea, előkapta a tollat. Kiadók versengtek kegyeiért, licitáltak emez vagy amaz cikkére. S ő nagyvonalúan, mintegy kegyet gyakorolva nyújtotta át a papirost. Néha kételkedem... Lehet, hogy mindez így sosem történt meg? Mindegy. Akkor is szép, ha csak én képzelem. CSALÁD Sokat kell kibírnia, elviselnie. Feleségnek, gyerekeknek egyaránt. Aki a hagyományos, konvencionális, polgári családmodell híve, az ne újságírót válasszon élete párjául. Ez a munka aligha tesz lehetővé pontos időbeosztást, Nem vagyok szociológus, de úgy hiszem, ez is oka annak, hogy több köztünk az elvált. Van aki egyszer próbálkozik, van aki kétszer, sőt akadnak csúcstartók is. BARÁTOK, ELLENSÉGEK E két — egymással ellentétes tartalmú — kifejezés azért került „egy kalap alá”, mert bizony a köztük levő határvonal igencsak vékonyka. Az előbbiből könnyen lehet az utóbbi és fordítva. Az évek során rengeteg ismerősre teszünk szert, ezekből — előbb-utóbb — akár barátok is válhatnak. Gyarapodik persze az ellenségek tábora is. Ügy vélem, ezek számának növekedése és írásunk őszintesége között egyenes arányosság van. A kollégák? Valahogy úgy van ez, mint a hölgyeknél szokás. Mindegyikük szeret nálánál csúnyább barátnővel sétálgatni. Tanács: ha lépten-nyomon azt hallod munkatársaidtól, milyen jók a cikkeid, sürgősen vizsgáld fölül valamennyit, így talán eljutsz az igazsághoz. ÉLETFORMA A család és a nosztalgia kapcsán részint már érintettem. Az kétségtelen: ebbe semmi sem fér bele, ami előre látható, kiszámítható. Egyesek azt állítják — éppen a régiekre gondolva —, hogy ehhez hozzátartozik az éjszakázás, a lumpolás is. Lehet... De arról se feledkezzünk meg, hogy eleinknél ez csak külsőség volt, mögötte pedig ott állt a tartalom. Mára csak a külcsín maradt meg, de az aztán nagyon. Jóllehet, valamivel tényleg le kell vezetni a feszültséget. Mert az újságíró — tagadhatatlan — lényegesen intenzívebben éli át az egyes történéseket, mint mások. Akár egy jó színész ... Bármit lát, az már rögvest sorokká áll össze a fejében. E késztetéstől képtelen megszabadulni. S ez az életvitel ott rejti magában a tragédiákat. A nyugdíjat kevesen érik meg, a többség 30—40 éves korában teszi le a tollat. Végleg. SIKER Siker az, ha sokan olvassák anyagainkat, s sokuknak tetszenek is. A bökkenő az, hogy ezt nagyritkán tudjuk meg. Nemigen állítanak meg az utcán valahogy így: Te, az az anyag egyszerűen fantasztikus volt! Olyan ez, mintha az artista üres nézőtér előtt ugraná a tripla szaltókat. Ha leesik, ha sikerül, teljesen mindegy. A karrier lassú. Az ember előbb gyakornok, majd munka62
