Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Korompai János: Gárdonyi Géza szinoníma-szótára

TÖTH FERENC: Ahhoz, hogy egy csirkevágó és -feldolgozó sor működ­jön, megfelelő méretűnek kell lennie, különben nem nyiszálja sajnos a csir­ke nyakát. Mert általában nem teljesíti a csirkék nagy része ezt a feltételt, ezért az emberek az automata sor mellett állnak, és egy bárddal vagdossák az automata csirkevágó gép által le nem vágott csirkenyakakat. GÁRDONYI GÉZA SZINONIMA-SZÓTÁRA Lapok egy különleges kéziratból III. RÉSZ Az előző (II.) részben ismertettük a főkönyv elnevezésű nagy anyaggyűj­tő füzet hátsó címlapján talált öt elvi jellegű feljegyzést. Most sorra vesszük az ugyanitt olvasható kilenc, már inkább gyakorlati természetű bejegyzést. (Itt mondjuk el, hogy a főkönyv hátsó címlapján, illetve előzéklapján álló szö­vegek ezekkel a feljegyzésekkel nem érnek véget. Hátra van még belőlük ti­zennégy rövid jegyzet, amelyekkel a következő rész bevezetésében szándéko­zunk foglalkozni.) Az említett kilenc bejegyzés ismertetése után ebben a részben közreadjuk a Gárdonyi által Külső főcím alatt összegyűjtött szinonímaanyagot, szavakat, kifejezéseket és elemzéseket. * A gyakorlati jellegű bejegyzések Kocsis Árpád: Gárdonyi Géza 41

Next

/
Thumbnails
Contents