Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Balogh Béni: Fogadtatás

— Itt van például a felnőttek népművelése. Igencsak elhanyagolt terület. (Mostanában közművelődésnek mondják... De egykutya!) ...A tanár kartárs átveszi majd a kultúrotthon vezetését. Életre hívja benne a mezőgazda- sági szakkört... Megindítja a főző- és varrótanf olyamot!. . . (Ha megnősül, úgy is szüksége lesz ilyesmire!) És egyébként is! Egy ilyen fiatal, erős, tankádernek, kérem, ez semmi. . . Hát aztán, persze, nem mehetünk el szó nélkül az ifjúsági szervezet mellett sem . . . Bundás Jani nagyszerű titkár vót, de mán a néphadseregben szolgál... És úgy beszéltük meg a múltkoriban a vb-n, hogy azt is elvállalja majd az új tanár kartárs. Mi az egy ilyen komoly fiatalembernek, egy biológusnak, ügyi na!?... Azám ...majd elfelejtettem, ultizni tud?!

— Azt nem — felelte meglepetten Benedek.

— Az nem baj — legyintett az elnök —, majd megtanítjuk. Igaz, Laci? — s jelentőségteljesen a dirire nézett, aki buzgón helyeselt.

— Természetesen megtanítjuk, elnök elvtárs.

Aztán erős kézszoritások után elhagyták a tanácsházát. . . Majd az igazgató kartárs nagy magyarázatba kezdett.

— Mi, kérlek szépen, gondoskodni szoktunk a magányos kartársak elhelyezéséről is ... Hiszen a rendes otthon alapvető feltétele a jó munkának.

Eközben özvegy Pecsétné, Levél Lina asszonyság házához kísérte az újdonsült tanárt.

A nyugalmazott postamesterné előzékeny örömmel fogadta a fiatalembert, s ugyancsak dicsérte a szobáját.

— Én nem avatkozom a dologba, végül is ez magánügy — állt félre a direktor ... — Van itt egy kis dolgom a szomszédban ... Pár perc múlva visz- szatérek . .. Addig rendezzétek az ügyet!

Özvegy Pecsétné bekalauzolta Benedeket az ódon illatú, ósdi bútorokkal telezsúfolt, riasztó mázolmányokkal ékesített szobácskába, miközben áradozva ecsetelte a „lakosztály” szépségét és kényelmét, s közben úgy mellékesen megjegyezte, hogy a bére mindössze havi nyolcszáz forint.

És M. B. Benedek barátunk, aki eddig a főiskolán mindig jelesre vizsgázott, de efféle gyakorlati problémákkal még nem találkozott, most tanácstalanul meredt maga elé . . . Mintha kissé soknak hangzana ez az összeg? ... De ha itt ez az „árfolyam?”... És különben is, az igazgatója hozta ide!-— És kosztot is szoktam adni — csevegett tovább a kedves hangú Lina néni. — Mert ugye, a napközi koszt?!... Node, nem szólok semmit — s itt jelentőségteljesen az ifjú tanárra nézett. — Egyszóval, hacsak ebédet adok, az havi nyolcszáz, ha reggelit is, vacsorát is, akkor az újabb nyolcszáz forint... Igazán nem sok ... És milyen pompásan főzök! .. . Kérdezze csak meg lelkem, tanár uram az igazgató urat... Ő aztán tudja, sok jóízű falatot megevett már nálam.

— Ö is lakott itt? — érdeklődött Benedek.

— Ä, dehogy ... Ö a vöm . . .

Benedek a meglepetéstől egészen elnémult. A kínos csendet az éppen visz- szatérő diri törte meg:

— Már elintéztem a dolgom!... — És ti? — nézte fürkészve az ifjú biológust.

— Megegyeztünk, Lacikám — csicseregte Lina néni.

— Brávó, kedves kollégám! — csapott Benedek vállára az igazgató. — Látod, milyen egyszerű hely ez a Bikkfafalva!

34