Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 5. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Hatvani Zenés Színházi Nyár
• Színház HATVANI ZENÉS SZÍNHÁZI NYÁR Határozottság szükségeltetik! Öt színházi estét kapott a hatvani közönség augusztus 27. és szeptember 5-e között, kettőt a szabadtéri színpadon, hármat meg a sportcsarnokban. Ez a számokban kifejezhető arány akár lehetne elmarasztalás is, hiszen az időjárás úgy igazán csak egyetlen „sportcsarnokos felvezetést” indokolt, a másik kettőt már inkább a határozatlanság, végig-nem- gondolás számlájára kell írnunk. De vegyük sorba az eseményeket! Augusztus 27-én, kitűnő körülmények között, Agárdi Gábor sziporkázó játékával jól kezdődött ez a zenés hatvani nyár. Hasek-Burian-nak Svejk, a derék katona című zenés komédiája, Csányi Árpád díszleteiben, Karinthy Márton rendezésében úgy vonultatta fel a Hőköm Színpad gárdáját, hogy a vezéri szerepet a kelleténél szerényebbé vált Svejktől Katz tábori lelkész vette át. Billent is egy kicsit a játék ritmusa, a A Carmen stílus is: a rendező nem bánta, ha a köpcös cseh hadfi helyére inkább egy k.u.k.-csicskás szolgálatkészsége pende- rült. A második estén az időjárás és a hatvani mellékkörülmények csaknem főszereplővé léphettek elő. Zord idő szülte az egyik bajt azzal, hogy be kellett telepednie a debreceni operatársulatnak a sportcsarnokba; a másik ott következett be, azzal, hogy a pódium összeomlott, így két felvonást oratóriumszerűen kellett előadnia annak az együttesnek, amely a legapróbb részletig kidolgozottan színházi előadásra készült. (A sportcsarnok jelenlegi állapota nagy-nagy megalkuvásra készteti a művészeket és a helyi vezetőséget is!) Innen már csak egy lépés — de az felelősségteljes és káros volt! — komoly hátrálás következett, amikor a szegediek Carmenját sem engedték a szabadtéTamás bátya kunyhója 72