Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 5. szám - HAGYATÉK - Szecskó Károly: Emlékezés dr. Varga Béla szemészfőorvosra
Óriási munkabírás, állandó lobogás, kifogyhatatlan kíváncsiság és jókedv jellemezte, s aki ismerte, életszeretetet, élni vágyást tanulhatott tőle. Szüleit, akiknek nem volt nyugdíjuk, még 1945-ben Egerbe költöztette, és haláláig gondoskodott róluk. A kórházi betegek gyógyításával járó napi robotos munka, a tudományos tevékenység mellett szakított időt hozzátartozóira is. Mindig büszke volt arra, hogy három gyermekéből orvost nevelt. Béla és Éva szemész, Gabriella pedig bőrgyógyász lett. Menyét és vejeit is saját gyermekeinek tekintette. Nem mindennapi szakmai és közéleti munkásságát az egészségügyi tárca, a megyei vezetés több alkalommal honorálta. 1955-ben „Az egészségügy kiváló dolgozója”, 1957-ben „Érdemes orvos” lett. 1970-ben „Kiváló újító” kitüntetésben részesült. Elismerései közül talán legbüszkébb volt a halála évében elnyert Markhot-emlékéremre. Közéleti tevékenységért 1965-ben elnyerte a SZOT „Szakszervezeti munkáért” jelvényének ezüst, 1971-ben pedig arany fokozatát. Mint kiváló ismeretterjesztő, jutott 1979-ben a TIT „Aranykoszorús jelvényé”-nek a birtokába. Először 1969-ben találkoztam vele. Ettől kezdve általában egy-két havonként meglátogattam (a gyógyintézetben, majd nyugdíjazása után Egészségház utcai lakásán). Az évek során bizalmába fogadott és az orvos-beteg viszony kedves ismerősi, majd baráti kapcsolattá nemesedett. Mindig élményt jelentett számomra a nagy szakmai tudású, más tudományok iránt is érdeklődő, művészeteket kedvelő, színes egyéniségű főorvossal való találkozás. Főként nyugdíjas éveiben telefonon is gyakran keresett, ha a Népújságban megjelenő, „Igaz lehet ez?” állandó rovata számára adatokat gyűjtött. Hatvanöt éves korában, 32 és fél éves egri szolgálat után ment nyugdíjba. Neki azonban az elkövetkező évek sem jelentettek pihenést, hiszen folytatta tudományos kutatásait, tanított az egészségügyi szakközépiskolában, a Népújságban pedig hetenként jelentek meg ismeretterjesztő cikkei. Egyszobás lakása csendjében, a halála előtti években nagy elmélyültséggel, hallatlan precizitással és szorgalommal vetette papírra család- és élettörténetét „Dr. Szemes hét élete” címmel. Sajnos váratlan elhunyta miatt memoárja torzó maradt. 1985. június 4-én hunyt el Egerben, életének 74. évében. Egész életében önzetlenül dolgozott embertársai egészségéért és gyógyulásáért. Nem szerzett vagyont, nem volt karrierista. Az ilyen embert nemcsak családja, hanem az utókor emlékezete is megőrzi, illetve meg kell őriznie. Ahogy ő küzdött a 60-as évek elején egy hajdanvolt neves helyi orvos, dr. Glósz Kálmán emlékének utcanévéadásában történő megörökítéséért, úgy kell nekünk, egrieknek tennünk azért, hogy az ő neve is minél tovább fennmaradhasson. A város társadalma önmagát tisztelné meg azzal, ha majdan, a híres orvosról utcát nevezne el. Szecskó Károly 69
