Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Németh Gabriella költeményei
NÉMETH GABRIELLA Ha majd... ha majd a Nap tenyeremből elszáll ha időtérképes arcom kisimul ha majd a Fény szememben megfagy akkor kertedben egy fűszál kivirul. Szél cibálja féreg rágja fagy dermcszti árnyékok nőnek árnyékok nőnek szöknek a fények vége a délidőnek lopakodik az alkony lélegző neszek gyűlnek csönd van a parton Csönd van a parton — süppedő homok nyugalma szelíd biztatás állj meg egy percre az emlékezet hófödte csúcsain! dobd le ruhádat hogy járjon át a fény! ott lenn a völgyben sár van és iszap — pihentesd meg itt fönn fáradt lábaidat! szűrj ki magadból mindent ami fáj!... csak egy pillanatra egy röpke percre vetkőzz meztelenre fürödj meg tiszta fényben hogy legyen erőd tenni dolgodat járni lankadatlan veri zápor gyötri magány — kerted szikláin kőfalán keresztül fúrja zöld fejét virul kövek közé zárva — lépteidet hogy vigyázza s hinni hogy egyszer a sár a völgyből virágszemekkel rádnevet Dal Erőm hagyott el nem hitem Nem fogott kézen senkisem Ami enyém még — ez a rét Tüskés bogáncsos menedék Aranypor forró tenyerem Fektess a fűre meztelen Simogasd lágyan hajamat Sírjam ki végre magamat Léptek surrannak nesztelen Villan a fénylő kegyelem Kévcdő álom betemet Rámhúzza könnyes ingemet Bársonyos béke beterít Arcomhoz arcod közelít Rázkódó vállam Édesem Öleld át puhán csöndesen Ölelj — már zendül a zene Sorsomat sorsod fonja be 16
