Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Három hangon (Bakos József)
mintha a főhősnő sztorija csak ürügyül szolgálna ahhoz, hogy átadhassa nekünk azt a hatalmas ismeretanyagot, amelyet önmagában felhalmozott. Nem egyszer tíz-húsz oldalon keresztül tanulmányozhatunk olyan sorsokat és történéseket, amelyek csak igen lazán — mondhatni kissé erőltetetten — kapcsolódnak a legfontosabb szálhoz, Orsolya tudati formálódásához. Szerencsére azonban ezek a kitérők nem mennek az érdekesség-értékesség rovására. A regény utolsó, lényeges eseményeként Simon Pál temetésének képei peregnek a szemünk előtt. A kegyeletteljes aktus, a végső rehabilitáció azonban — sejtjük, tudjuk — nem zárja, nem zárhatja le megnyugtató módon a korszakot. A sorok mögött ott bujkál más is . .. Egy, a megbékélésre kész, ígéretesebb, szebb jövő hangulata. Mert bár a szimbolikus értelmű vidravas nem a vérengző ragadozókra csapott le, hanem az ártatlan testeket, lelkeket csorbította meg, azért a legmélyebb sebek is — lassan-lassan — begyógyulnak ... Sárhegyi István Három hangon Cseh István, Csorba Piroska, Furmann Imre versei Miskolc, 1985 Három fiatal pályakezdő, s önálló kötettel még nem jelentkező költő antológiája a megmutatkozás és a megméretés lehetőségét nyújtja mind a szélesebb olvasótábor, mind a kritikusok számára. Több kérdés is felvetődik közös kötetükkel kapcsolatban. Elsősorban: van-e alkotó módszerükben, tematikájukban és mondanivalójukban közös vonás, s éppen e közös sajátosságok révén milyen helyet foglal el ez a kiadvány a mai versirodalomban, a kortárs líra bő termésében. Költői jelenlétük jogosultságát igazoló kritikai éberség arra a kérdésre is választ keres: van-e elfogadható magyarázat arra, hogy ez a három lírikus saját útját is megtalálta, és saját mértéke szerint alakítgatja költői világát, még akkor is, amikor feladatvállalásukban sok a közös vonás. Elsősorban az, amiről kötetük szerkesztője, Serfőző Simon ezt a jellemző minősítést fogalmazta meg: az antológia mindhárom alkotója „virrasztó éberségre vállalkozó” költő. De közös sajátosságuk: a meditáló hajlam, a filozofikus látásmód, olykor az elégikus hangvétel, a szinte tárgyszerű önvizsgálatot is átszínező versbeli személyes jelenlét. A fiatalság csak azért 90
