Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 4. szám - ANYANYELVÜNK - Banó István: Magyarítás, latinosítás útján
énekelni és zenélni a legegyszerűbb módon is. Van mindenünk. Világsikerű Kodály-módszerünk, vannak alkalmas hanglemezeink. — Zenetudós utánpótlásunk is? — Van! — ragyog fel a tekintete. Nagyszerű fiúk és lányok! Elkötelezettek, akiknek többsége szolgálatnak tekinti a tudomány művelését. Az aktív középgeneráció mellett egyre több fiatal kezd munkához igazi elhivatottsággal. Búcsúzóul azt kívánom, hogy még sok-sok évfolyam vizsgázzon itt Pász- tón, s teljen öröme tanár úrnak tanítványai eredményes kutatómunkájában. Ma — az iskolai latintanítás szerencsétlen visszaszorultával — még fokozottabban tudatosítanunk kell a közvéleményben azt, hogy a latin nyelv az idők folyamán valóban második anyanyelvűnkké vált. Latin jövevényszavainkat érezzük a legkevésbé idegennek. A kérdéssel foglalkozó szakembereken kívül kevesen tudják, hogy olyan tősgyökeresnek tűnő szavaink, mint a pásztor, rózsa, sors, pompa, vagy a népies ízű juss, ipse latin eredetűek. Már ez a néhány szó is felhívhatja figyelmünket egy sajátos hangtanihelyesírási problémára. A bennük található s betűk a latinban sz-nek hangzottak. De az Árpád-házi királyok korában kialakult hazai írásbeliség — főleg a velencei térítő papok latin ejtésének hatására — s hangértékben ismerte meg ezt a betűt, ha az a szó végén, vagy pedig st, sp, sk hangkapcsolatok tagjaként szerepelt. Így a magyar s hang jele az s betű lett. Ebben a mi helyesírásunk szemNémeth István • Anyanyelvűnk Magyarítás latinosítás útján 84
