Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 4. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pogány Ö. Gábor: Nagy Károly műveinek időszerűsége

• Véső-paletta

5

Nagy Károly műveinek

e

Egy különös, sorsüldözött, meggyőző mondanivalói révén rendkívül időszerű művész, Nagy Károly (1903—1978) hagyatékát azért lehet sorsüldözöttnek, hányatottnak nevezni, mert halála után hét esztendővel se találta meg helyét a hazai kulturális panorámában. Műveinek szokatlan formái, megdöbbentő motívumai annyira eltérnek korunk képzőművészeti szabványaitól, a professzionista festők, szobrászok, grafikusok termésének átlagától, hogy a tárlatokra, a zsűrikre beküldött képeivel, plasztikáival az illetékesek nem tudtak mit kezdeni, s végül a naiv művészek bemutatóin jutott nyilvánossághoz.

Azért került ebbe a skatulyába, mert fontos beosztású banktisztviselőként kereste kenyerét, s nem művészi munkásságának értékesítéséből tartotta el magát és családját. Viszont munkásságában nem volt semmi az amatőrök, primitívek ügyefogyottságából, kötelező együgyűségéből, rafinált gyermeteg- ségéből, mert — valahány dolgának tanúsága szerint — tévedhetetlen ábrázolóképesség birtokában alkotott, művészi vallomásait őszintesége hitelesítette. Legsajátabb műformájában, a faszobrászatban páratlan mesterségbeli tudással rendelkezett. Művészete egy árnyaltan gondolkodó, mélyen érző ember spontán megnyilatkozása.

Főfoglalkozása szerint — nyugdíjba vonulásáig — nem tartozott a hivatalos névjegyzékekbe felvett képzőművészek közé, pedig már ifjúsága hajnalától rajzolt, festett, grafikázott; szülőföldjén, Nagyváradon mint kitűnő fametszőt tartották számon. S miután áttelepült az anyaországba, szabad idejét sok évtizeden át művészi tevékenységgel töltötte el. Aki semmitmondó címkékkel látja el a világ jelenségeit, vasárnapi festegetőnek, öntevékenynek, autodidaktának minősíthetné. Van azonban diplomás szobrász, aki nem fordít annyi időt szakmájára, mint amennyit ő áldozott művei elkészítésére kenyérkereső elfoglaltsága mellett. Vannak szabadpályán élő „hivatásosak”, akiknek a működése mennyiségileg nem járt olyan eredménnyel, mint az övé. Nem a kvantitás, hanem a kvalitás dönti el, ki művész, kicsoda hivatott arra, hogy képekben, szobrokban közérdekűén szóljon az élet értelméről, egyének és közösségek élményeiről, reményeiről, a tapasztalatok és képzelmek érzékletes szövevényéről.

Nagy Károly alapos műtörténeti jártassággal oldotta meg feladatait; bravúros mintázókészsége, iskolázott rajztudása a képzőművészet egyetemes emlékanyagának ismeretével párosulva vezette őt alkotói sikerekre. Szellemesség, bölcsesség, igazságérzet irányította fantáziáját, megalapozott műveltség birtokában rögzítette látomásait, közölte érzéseit. Mindig is hajlamainak engedve alkotott, a közlés vágya sarkallta, úgy ítélte, vannak olyan témái szűkebb és tágabb környezete számára, a maga megnyugtatására, amelyek

63