Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 4. szám - ZENE - Ocskay György: Portrévázlat egy egri muzsikusról

Huszthy Zoltán, az Egri és Polgári Dalkör maradványát életre hívta. (Taps.) A két dalkör tagjai összeolvadva Egri Dalkör néven, 1945. március 15-én szerepeltek először a piactéren rendezett ünnepségen, majd a toborzó népgyűlésen. Ezt követően a sorozatos politikai népgyűléseken lépünk fel, majd a szovjet hősi emlékmű felavatásánál következik ismét szereplésünk ...” Majd néhány oldallal később ez áll a testület jegyzőkönyvében: „A Dalkör a legnagyobb hálával és elismeréssel viseltetik Huszthy Zoltán karnagy úr iránt, aki a zenei élet motorja, s fiatalos lendülettel és energiával ma is annak alapvető mozgatója. Mi a legkedvesebb gyermekei vagyunk, és ennek köszönhetjük, hogy mindig előbbre léphetünk ...” A szeretet sugallta szavak, a kórus tagságának ragaszkodása sajnos azonban nem változtat a karnagy nyomorúságos anyagi helyzetén. Az 1947. március 4-én tartott választmányi gyűlésen felvetődik Huszthy Zoltán névnapi megajándékozásának kérdése. Az ügyvezető elnök élelmiszercsomagot, a titkár inget javasol. A választmány végül karnagyuk megsegítésére mindkettőt megszavazza.

A kórusmunka a régi, megszokott rend szerint folyik. Látszólag semmi nem változott. A háttérben azonban lassan megjelennek, és egyre erőteljesebben mutatkoznak a válság jelei. A Városi Zeneiskola megszervezésével a Dalkör próbaterem nélkül marad. A nagy változások idejét éli az ország. Érthető okokból sok fontosabb feladat akad, mint az Egri Dalkör hajdani fényének helyreállítása. A tagok egy része vezetőjükkel együtt hajlottabb korba érkezett. A lassú halódásból azonban még kétszer támad új életre az együttes: az egri vár hősies védelmének négyszáz éves jubileumán 1952-ben, és a Dalkör 75 éves fennállásának emlékünnepén. Még közreműködésükkel szólal meg Farkas Ferenc kompozíciója Eger várának viadaláról. Ezután a tényszerű működés helyébe az emlékezés lépett. Emlékezés kemény munkával töltött dalórákra, hajdani fényes sikerekre, jókedvű társas összejövetelekre. A fiatalabb tagok egy része más helyi énekkarok tagja lett, néhányan még ma is énekelnek . ..

Huszthy Zoltán országos társkarnagy, az egykori király- és kormányzódíjas Egri Dalkör vezetője pedig az egriek számára egyszerűen „Zoli bácsi” lett. A munkásévek sok méltatlansága után bizonyára azzal mérte rá a legnagyobb csapást az élet, hogy közel húszévi tétlenségre kárhoztatta. Segített, tanácsot adott, ahol csak tudott, de ő maga érezhette legjobban, hogy nem képességeihez mért feladatokat kap, tehetségének, tudásának utolsó morzsáit szórja szét. Egyik kétségbeesett próbálkozásának, hogy dolgozhasson, e sorok írója is, mint diák, tanúja lehetett. A Gárdonyi Gimnázium előadótermében zsúfolódtunk össze egy iskolai nap végeztével közel százan, lányok, fiúk vegyesen. Idős, ősz hajú, kissé hajlott hátú, vékonydongájú férfi lépett be, és kottalapokat osztott szét. Huszthy Zoltán volt. A lapokon Haydn Évszakok című oratóriumának Tavasz-kórusa. Négy csoportba szétszéledve, szólampróbába kezdtünk. Rövid félóra után mindenki tudta az első oldalt, aztán megpróbáltuk együtt. A szelíden felemelt kéz intésére számunkra csoda történt. Megszólalt jól-rosszul négy szólamban: „Jöjj szép tavasz, te ég malasztja, jöjj .. .” Odakünn valóban tavasz volt, s minket, éneklő kamaszokat megérintett valamiféle varázslat, amelynek hatása alól sokáig nem szabadulhattunk. A művet nem tanultuk meg végig, sohasem került pódiumra. Az ősz hajú férfi nem jött vissza még egyszer, a város utcáin azonban gyakran ráismertünk jellegzetes alakjára, később mint karnagy, személyes kapcsolatba kerülhettem vele.

46