Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Naplójegyzetek

fázva, rongyosan, de mégis rótták véget nem érő betűiket. Talán kevésszer fontosabb alkalmakból, mint ahogy nekem és ma élő írótársaimnak meg­adatott. * Félek tőle, hogy haszontalan munkát végzek majd, hisz a szavak rend­jére is alig őrködöm, tehát még azt a célt sem szolgálom, hogy őrködjem mesterségem legelemibb alapja fölött. Ha még odáig fajulna vállalkozásom, hogy bármit is elhallgassak, talán nagyobb lesz a kár, mint a haszon. De ve­temedhetek-e oly őszinteségre, mint amilyen bennem lakik? Leírhatok-e mindent, ami és ahogy eszembe jut a későbbi kimagyarázkodás re­ménye nélkül? Akár, ha sarat dobálnék szét vagy akár ha epét köp­ködnék, az sem lenne különb. Ó, sokkal több van bennem, (mint) amit e fü- zetecske szégyen és félelem nélkül elbír. Sokkal több utálat, megvetés, gyű­lölet és harag, több indulat és remény, több félelem és bizakodás, bátorság is természetesen. Erre kell majd gondolnom még, ha egyszer majd kezembe kerül ez a kötet megint. Fel kell majd fokoznom a benn búj káló ösztönös in­dulatokat, hogy valamennyire megközelítse az eredeti állapotot, amelyben éppen találtam magam, amikor leírtam ezt vagy azt a sort. * (1944. VII. 19., Dormánd) Hogy érzi magát az ember, amidőn úgy tűnik, hogy körülötte már min­den elveszett? Fróbálok válaszolni rá. Egy pillanat nyugtom nincs, valami ál­lati félelemben élek és szégyen borítja arcomat. Ide tartozom mégis, ehhez a néphez, melynek a nyelvét beszélem, de amelyhez végső fokon, túl jelentékte­len kapcsolatokon, nincs semmi közöm. Ügy értem, hogy inkább európai, méginkább világpolgár vagyok, mint magyar. Ezt talán le sem írhatom ma­gyarázat nélkül, hisz ha elhangzana nyilvánosan ez a kijelentésem, nem len­ne egy ember, aki megvetéssel ne sújtana, sokan talán még szemen is köp­nének útálatukban. De ezt érzem és ez az igazság. Mi közöm lehet egy bar­bár csordához, egy országhoz és egy nemzethez, amely az emberi érzések leg­elemibbjeitől függetlenítette magát? Mi közöm lehet egy társadalomhoz, amelynek tagjai szolgák és lakájok? Van-e . egy más szolgaibb, hitványabb népe még Európának, mint a magyar? Aligha hiszem. Akár egy undok köpő­csésze, olyan ez az ország. Népsége, szegény népsége tanulatlan, ostoba, vad és palléroztalan. Ha valaki, hát ez a népréteg nyerhetne felmentést talán — kívüle senki más. Az ún. középosztály nem egyéb, mint bordélytöltelék, kura- fiak, lotyós, züllött, hazug senkiházik, üledéke a patkányhadtól hemzsegő csatornának. írói veszett és gyáva had, mindenki fogja a pofáját, közöttük — szégyenemre — magam is, hisz én is közéjük tartozom, én sem vagyok különb, ez ad némi jogot a beismerésre. Papjaink, egyházunk hitvány, ha­szonleső, opportunista csőcselék. Akadt-e egy ember is közöttünk, aki fel mer­te volna emelni a szavát? Itt még tanúk sincsenek, csak cinkosok! Fizetetlen, gyáva cinkosok, akik jószántukból, majdnem azt mondhatnám, hogy kedvvel és derűvel segédkeznek az emberi becsület és az emberi tisztesség hóhérai­nak. Akik talán mégis külön állunk ettől a csordától, legfeljebb csak azért 33

Next

/
Thumbnails
Contents