Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Pályadíjasok (Megyesi Gusztáv, T. Ágoston László írásai)

így is történt. Aztán megpróbálták közelebb húzni a parthoz, de bizony nem engedett a zsinór. Egész délután fárasztották, mire nagynehezen partközeibe ért a hal. Az egyik „nagy pecás” emelte ki a merítőhálójával, mivel nekik az se volt. De ekkorra már ott tolongott körülöttük vagy fél tucat horgász, meg a közelben legeltető öreg juhász bojtárja.

— Nézzétek már! — kiáltott föl az egyik pecás, amikor meglátta a zsinór végén ficánkoló halat. — Bármi legyek, ha ez a csuka nincs négy kiló! Ezen a vizen még senki se tudott megakasztani ekkora halat!

Jancsi melle dagadt a büszkeségtől... Csak egy baj volt. A megtermett csuka nagyon éhes lehetett. Ügy elnyelte a gilisztát horgostul együtt, hogy le kellett volna nyúlni érte a torkába, csak úgy lehetett megszabadulni tőle. Igen ám, de ki vállalkozna arra, hogy betegye a kezét a tűhegyes fogakkal teli erős állkapcsok közé? Senki se mozdult.

— Van egy bicskád, öcsi? — kérdezte Jancsi a bojtárfiút.

— Hogyan is nézne már ki pásztorember bicska nélkül? — kérdezett vissza a másik.

A bicskával kipöckölték a csuka száját, s kivették a torkából a horgot. Rendben is lett volna a dolog, csakhogy a hal még mindig éhes volt, nem nyugodott bele zsákmánya elvesztésébe. Csapott egyet a farkával, még nagyobbra tátotta a száját, aztán lenyelte a bicskát. A pásztorfiú szeme megtelt könnyel, s kétségbeesetten nézett Jancsira.

— Ne félj, pajtás, visszaadja — nyugtatgatta Árpi. Aztán elkezdték ma- szírozni a csuka hasát és kórusban mondogatták: „Köpd ki! Köpd ki!” A tizedikre kiköpte. A fiú boldogan ölelte magához elveszettnek hitt, faragóbicskáját.

A vízparton gyorsan elterjedt a hír, hogy a két fiú négykilós csukát fogott egy szál botra kötött damillal. Egy hét múlva már tízkilósra taksálták a ragadozó súlyát. Ettől kezdve nem is mosolygott rajtuk senki. Sőt, azon versengtek a felnőtt horgászok, ki tudja odacsábítani őket a stégjére, hátha meghozzák az ő szerencséjét is. Egyedül Pali, a juhászbojtár mosolyodott el, amikor a botjára ráfaragta a nagy halat is az összehajló birkafejek mellé.

Gábor Marianne: Beköszönt a toronyóra

15