Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - HAGYATÉK - Szecskó Károly: Az egri főiskola büszkesége volt
írásait jellemezték az egyetemes történeti látásmód, a sokirányú érdeklődés, a magasfokú szintetizáló képesség. Munkái összefüggéseiben láttatják az ókor egész történetét. Kutatásai új eredményeket hoztak a mykenei és homéroszi kor királyi tulajdonáról, a keleti föld- tulajdonról, a kései ókor paraszti függőségének két fajtájáról. Tisztázta a II. triumvirátus hadszervezetét, a rabszolgamunka kiszorulását a közvetlen termelő ágazatokból az ókori város fejlődésében. Megoldotta az alexandriai Ap- pianosz történetíró forrásai addig megoldhatatlannak tűnő problémáját, meghatározta történetírói módszerét. Üj forráskritikai módszerének eredménye, hogy megtalálta a kapcsolatot Josephus Flavius zsidó háborújának hátterét képező jóslat, valamint az esszeus szekta és a holt-tengeri tekercsek ideológiája között. A halála előtti években írott, főképp a Históriában közölt több cikkének tárgyát a jelen problémái sugallták. (Például: a munkaszervezés ókori típusai, a munkaintenzitás ókori megítélése, a korrupció ókori forrásai). Hahn István nemcsak mint tudós, hanem mint tanár is kiváló volt. Az ELTE egyik legnagyobb hatású professzoraként ismerték, aki nagy részt vállalt a felsőoktatás módszertanának megújításából is. Hallgatói megtanulták tőle a tudás tiszteletét, igényét és örömét. Mint kiváló nevelő egyben nagyszerű ismeret- terjesztő is volt. Nemcsak népszerűsítő könyvei a mintapéldái, a kiváló ismeretterjesztésnek, hanem előadásai is. Az ókort szerető közönségnek felejthetetlen élményt nyújtottak a Gólyavári estéken, a Tv-egyetem keretében elhangzott előadásai. Hahn Istvánt a kiváló tudóst és tanált főként életének utolsó másfél évtizedében nagy elismerés övezte. Ö volt az Ókortörténeti Bizottság elnöke, az Ókortudományi Társaság társelnöke. Tagja lett a Tudományos Minősítő Bizottság Történelemtudományi Szakbizottságának, az Acta Antiqua, a Világosság és a Jénában (NDK) megjelenő Philológus című folyóiratok szerkesztő bizottságának. 1972-ben elnyerte a tudományok doktora fokozatot. Igaz, kicsit későn, 1979-ben levelező tagjává, s 1982-ben pedig rendes tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia. A hazaiakon kívül több külföldi ókor- tudományi társaság is tagjává fogadta. A lankadatlanul dolgozó tudóst 1972-ben az Elnöki Tanács a Munka Éremrend arany fokozatával tüntette ki, s mint kiváló tanár 1974-ben elnyerte az Apá- czai-díjat. 70 éves korában, tele tervekkel ment nyugdíjba. Nagyszabású elképzelései megvalósítását azonban a sors kegyetlensége félbeszakította. 1984. július 26- án váratlanul elhunyt. Életműve a magyar és a nemzetközi ókortudomány kitörölhetetlen része. Neve joggal említhető a magyar ókortudomány nagyjai — Goldziher Ignác, Ábel Jenő, Marót Károly, Trencsényi Waldapfel Imre — sorában. Szecskó Károly 75
