Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettes a magyartanítás jelenéről és jövőjéről
Nem tiltakozik, nem ködösít, hanem ekként reagál: — Információi hitelesek, nincs bennük semmi dramatizálás. Csak megerősíthetem kritikai megjegyzéseit. Én is az anyanyelvi és a kommunikációs készség alacsony szintjét tartom a legnagyobb bajnak. Ez nemcsak a metodikai készség buktatóival függ össze, egyéb okai is vannak. Hadd soroljam ezeket! A demográfiai görbe felfelé ívelése miatt olykor negyvenes létszámú osztályok is toborzódnak. Ebben a közegben — s ez nem véletlen — gyorsan polgárjogot nyertek a tesztszerű számonkérési módok. Ráadásul — kár lenne tagadni — központi intézkedéseink is szorgalmazták — legalább is egyidőben — az effajta megközelítést. Ilyen közegben a tanuló nem nyilatkozhat meg szabadon, nem mobilizálhatja saját szókincsét. A kollégák sokáig két dolgot favorizáltak: precíz életrajzot követeltek, s megelégedtek azzal, ha az ifjak lelkiismeretesen felmondták az egyes írások tartalmát. Az ilyesféle alapállás csak kudarchoz vezethet, mivel a fiatalokban nem alakulhat ki az önálló interpretálás készsége. Nem jutnak fogódzóhoz, nem kapnak tippeket a megértéshez. Önállótlanokká válnak, ízlésük csö- kevényes, húzódoznak az egyéni ítéletektől. A literatúra által ajánlott nagyszerű lehetőségeket nem érzékelik, észre sem veszik, kizárólag az osztályzatokkal mért feladatteljesítést látják, illetve ennek kényszerűségét érzik. Olyan mélypont ez, amelyről feltétlenül ki kell lendülni. — Merre a kiút, s a tisztes cél hogyan, milyen módszerek badbavetésével érhető el? — A nyelvi készség tudatos fejlesztésének programja át kell, hogy hassa egész iskolarendszerünket. Szemléletváltásra van szükség nemcsak a továbbképzésben, hanem a képzésben, hiszen az utóbbi reformja is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy legalább hosszabb távon előbbre lépjünk. Szoruljon háttérbe a mások által rögzített ismeretanyag, mert ez csak reprodukálásra késztet, s elfojtja az analizálás, az értelmezés, az egyéni felfogás egészséges vágyát. Az első jelek voltaképpen biztatóak. A tantervi utasítás szerencsére nem szabja meg pontosan, hogy mit kell tanítani, hanem csak arra utal, hogy bizonyos jelenségkörökből válassza ki a hozzáértő nevelő az azokat leginkább reprezentáló alkotásokat. Ha mindenki szakít a berögződött gyakorlattal, a konzervativizmussal, akkor az órákon nem lesz mostohagyerek a vita, akkor a tizenévesek hangot adhatnak saját elképzeléseiknek, méghozzá olvasmányélményeikre hivatkozva. Engedjük szabadjára a diákok fantáziáját. Ne deklaráljuk számukra például Németh László Iszonyának egyfajta summázatát, tudatosítsuk bennük, hogy számos módon is felfoghatják ezt a munkát. Érveljenek, disputázzanak, csiszolódjék gondolkodásuk, tökéletesedjék mondatformálásuk. Adjanak ők is szempontokat, s ezeket a katedrán állók vegyék komolyan ... — Elnézést a közbeszólásért, de hangsúlyoznom kell, hogy mindig ekként vélekedtem, s így jöttem rá. hogy a csiszolatlan értékek ott szunnyadnak minden fiúban és lányban, csak fel kell tárni azokat. Akkor is, ha nem köny- nyű, ha nem egyszerű az elzárkózottság bástyáinak bevétele. Kinyithatok a szerényebb képességűeknek minősítettek is. Egy alkalommal elégséges érdemjegyű fiatalember szerzett jelest a bizottság előtt. Méghozzá tanára nem kis meglepetésére ... — Igen, ebbe az irányba érdemes haladni! A rögzült hagyományok — gyökerük a Rátió Educationis számos merev kitételéig nyúlik vissza — nehezen számolhatók fel. Áttételesen innen fakadt az a követelmény, hogy a pedagógus Kölcsey munkásságát mindenütt — Szeghalomtól Paksig — ugyanúgy értelmezze, tanítsa. Ez a regula még sokáig kísértene, ha nem küzdenénk ellene. 48
