Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Szűts Gábor: Tavasz Stockholmban (novella)

— Minek?

— Hogy akkor is yan-e szaga!

Azt mondta a tanító úr is a múlt héten, hogy a fémeknek nincs szaga. Az pedig nyilvánvaló volt, hogy ez a dohánytárca fém volt. Csillogott, voltak rajta szentek, vékony volt és hűvös: fém kellett legyen. Ferkó bátyjának volt motorbiciklije, volt hát benzin is.

— Ne azt, — mondta Ferkó a fészerben — az motorbenzin.

Tudós fiú volt Ferkó, értett a technikához. Előszedett egy faládából egy nagy üveget. Piros-fehér-zöld keretű címke volt rajta: mosóbenzin. Nagy hazafi lehetett a bátyja.

— Siess — mondtam — vissza kell vinni.

Megmostuk a tárcát. Ferkó olyan lázasan mosta, mintha egyest akarna kapni igyekvésből. Még kefét, meg tiszta rongyot is kerített, s lihegett nagy buzgalmában. Mosta, kefélte, dörzsölte, törölte, fényesítette, szárította, aztán kivitte a fészerből, s forgatta a karját, körbe-körbe, mintha propeller lenne, hogy még az irmagja is eltűnjön a szagnak.

— Na, gyere, — mondta, miután megszagolta, s kaján mosoly ült ki az ábrázatára — szagolj!

Megszagoltam.

— Dohányszaga van — mondtam.

— Az ám — felelte magabiztosan.

Már láttam Ferkót, ahogy nyújtja fel két ujját, s ágaskodik, csak a félfenekével ülve a padban, hogy aztán, ha engedélyt kap, majd mondja;

Tanító úr!... tanító úr kérem!... mert ha minden fémnek nem is, de ennek bizony volt szaga.

— Hol voltál fiam, ilyen soká? — kérdezte Jani bácsi, amikor lélekszakadva visszaértem.

Mit mondtam volna? Hogy mostuk a dóznit?

De nem is várt választ, már tömte is a pipáját. Aztán megcsillant a fény a fedelén, s az öreg megértette, hogy megpucoltam neki a tárcát.

— Jól van fiam, nagyra nőjj — mondta. — Nesze — s a markomba nyomott egy tízfillérest. Nagy pénz volt, két fél krémest lehetett érte kapni, vagy ha úgy akarta az ember, egy egészet.

Ügy álltak sorban az emberek a megállónál, mintha várnák, hogy kinyisson a tejes vagy a hentes. Itt ez a szokás. Nincs tülekedés, állnak türelmesen, hosszan kígyózó sorokban. Fegyelmezetten, úgy, hogy az ember szinte keresi a korlátot, amely között állnak. Keresheti, de nem találja, mert nincs.

A farmotor csendesen búgott alattam, a vezető egykedvűen árusította a jegyeket. Nincs itt külön kalauz, addig nem indul el az autóbusz, amíg mindenki meg nem váltotta a jegyét. Van idő. Aki siet, induljon el korábban.

Kinéztem a reménytelen őszbe, illetve a majdan eljövendő tavaszba, s azzal vigasztaltam magamat, hogy lám, már csak foltok vannak a hóból. Hogy több a csupasz talaj, mint a piszkossá vált hófoltok, s hogy a csupasz talajon már látni egy piszkos-sárgás növényfélét, ami majd egy hónap múlva — ha az igazi tavaszi eső leverte róla a port — fűvé válik.

Ez is valami. Ha más nem remény, hogy a tavasz mégis csak megjön valamikor.

Megint felbúgott a farmotor öblös, egészséges hangján, szinte éreztem,

43