Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: Kardok, kalodák (történelmi játék)
Doppelstein: Achtunk! Sorakozó! Sorakozóóóó! . . . Schnell, schnell!... (Katonái mögéje gyűlnek) Füghy: (rezignáltan) Csak Hasszán fújja a török sípot a várostoronyban. Egy pogány! Egy pogány próbálja a régi tárogatót! ... Doppelstein: (a lovosainak) Gyerünk! Kiüríteni a teret! Oszolni!... (Kihajtják a népet. Az üres téren Hasszán ballag át a tárogatót fújva) Váltás 2. jelenet Palmerék kertjében. Vívás nesze — kardok pengéje cseng. Apró, kurta kiáltások vívás közben. Gillinger császári hadnagy hátrál be, karddal a kezében, ki-kivédve Szerdahelyi László vágásait. A küzdelem komoly, elszánt. Most egy halálosnak tetsző szúrás — a hadnagy elhárítja, összecsapás. Kiáltás. Gillinger: Halt! (leereszti kardját, testtartást változtat. Könnyedén) Mára elég. Kifáradt? László: Szívesen innék egy kortyot... (Kardját ő is leereszti, közelebb megy Gillingerhez) Nos? Hadnagy úr? Mit mond a mai óráról? Gillinger: Gratulálok, barátom! Ön már nem szorul további leckékre. Remekül vív, bevallom, jobban, mint némelyik tisztünk. László (boldogan) Köszönöm! Gillinger: (elnéz László mögé) Ügy látom, kapunk uzsonnát! (Ágnes jön, mögötte szolgálók, tálcán hűsítőket hoznak. Herbert siet utánuk — császári zászlós —, majd Hasszán, a török) Ágnes: Tessék, uraim! Kis hűsítő! Megérdemlik, keményen küzdöttek! Bár meg kell mondanom, nincs kedvemre, hogy László kardot forgat! Gillinger: Pedig sajnálom, hogy nem a svardronunkban szolgál, hanem a magisztrátus téntaszagú irodáiban! László: De most toliforgatóból kardforgatóvá nevelt, hadnagy úr! Ágnes: Vitézkedjenek csak! — Tessék! Parancsoljanak! (A férfiak elfogadják a kínálást. Hasszán átveszi Lászlótól a kardot) Hasszán: (ragyogó arccal) Amikor tábori sípos voltam régebbi gazdámnál, láttam elég vívást, de ehhez foghatót alig! László: Jól van, kedves Hasszán! Csakhogy Gillinger hadnagy urat illeti a dicséret! Ő az én vívómesterem! Herbert: Tehetséges tanítványt ajánlottam, hadnagy úr? Gillinger: (nevet) Fölébem kerekedik, ha nem vigyázok! Fölébem, ez a derék magyar! László: Vidd a kardot, Hasszán, ma már nem vívunk! (Hasszán távozik) Gillinger: Kicsoda volt ennek a Hasszánnak a régebbi gazdája? László: Kara Ibrahim, a kanizsai bég. Amikor a keresztények megvették Kanizsát, bújdosásra jutott ez a szegény pára. Az éhhalál elől fogadta be nagyapám annak idején, Szerdahelyen. Aztán, amikor Kőszegre jöttem gimnáziumba, Hasszán velem jött. Elszegődött városi zenésznek, de megmaradt a szolgálatomban. Gyönyörűen fújja a török sípot... Ágnes: Vagyis a tárogatót. Békésebb ember, mint a tisztelt jelenlévők! László: Harcolt eleget, szegény Hasszán! Még Thököly seregében is megfordult ... 33
