Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Pályadíjasok (H. Barta Lajos, Györke Zoltán, Megyesi Gusztáv írásai)
MEGYESI GUSZTÁV Dinnyehéj Egy tavaszi reggelen, nem sokkal a költészet napja előtt, két környezet- védelmi járőr jelent meg a Dunánál. A rakodópart alsó kövéhez siettek, leültek, majd papírt, ceruzát vettek elő, látszólag azt szemlélve, mennyire zavaros, bölcs és nagy a Duna, ám szemük sarkából valójában azt figyelték, nem dob-e valaki szemetet a Dunába. Mivel borús idő volt, és a rakodópartnak ezen a szakaszán egy árva lélek sem tartózkodott, a két járőr kezdte elunni magát, és már azon voltak, hogy visszaindulnak állomáshelyükre, amikor a Duna hullámai közül egyszerre csak felbukkant előttük egy dinnyehéj. Egy közönséges dinnyehéj. A két járőr értetlenül állt a jelenség előtt, hiszen a néptelen partról senki sem dobhatott dinnyehéjat a Dunába, egyébként is messze volt még a dinnyeszezon. — Hacsak nem... — fordult meg a gondolat a fiatalabb járőr fejében, és visszahuppant a kőre, nézni, mint úszik el a dinnyehéj. Kisvártatva aztán társához fordult: — Tudod, kérlek szépen, és úgy vagyok vele, hogy már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. — Tessék? Hogy micsoda? — kapta fel fejét a társa. — Az én anyám kun volt — mondta erre a fiatalabb, majd jelentőség- teljesen hozzátette: — Az apám viszont félig székely, félig román, vagy tán egészen az. A társa értetlenül bámult. — Ök fogják ceruzámat — folytatta a fiatalabb. — Apám, anyám is ket- téoszlik, s én lelkes Eggyé szaporodom! Felugrott, s most már a Dunának kiáltotta: — Árpád és Zalán, Verbőczi és Dózsa. Török, tatár, tót, román kavarog! A társa kezdte magát kellemetlenül érezni. — Mit jelentsen ez? — állt fel ő is a rakodópart alsó kövéről. — Én dolgozni akarok — ordította a fiatalabb, szinte önkívületi állapotban a szemközti tornyok felé. — Elegendő a harc, hogy a múltat be kell vallani! — Ne csinálj jelenetet — ugrott társához az idősebb járőr, de már késő volt. A rakodópart ködéből egyenruhás alak bukkant elő, sráfos kabátban, a környezetvédelmi járőrök parancsnoka. — Mi folyik itt? És kik maguk? — kiáltotta, miközben nyújtott, puha léptekkel szaladt a rakodópart felé. — Én az Ös vagyok, mely sokasodni foszlik — felelte a fiatalabb különös fölénnyel a szemében, a társa kénytelen-kelletlen tette hozzá: — Parancsnok elvtárs, én is az Ös vagyok. Az őssejtig vagyok minden Ös. — Meg vannak maguk bolondulva? — döbbent meg a parancsnok, de aztán észrevette a Dunában úszó dinnyehéjat, s nem kevés célzattal megjegyezte: — Teli van a Duna mindenféle szeméttel. Tisztában vannak azzal, hogy mi a maguk munkája? — Rendezni végre közös dolgainkat — kiáltotta tüzes hangon a fiatalabb járőr, a társa rábólintott: — És nem is kevés! 10
