Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 2. szám - HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Koncz János: Találkozás Laár Andrással
— Kovács Kati sikeres és népszerű ember. Mondhatni: sztár. Mégis: megkérdezem, boldognak tartod-e magad, van-e hiányérzeted, és hogy érzed magad — különben? — A népszerűség általában hálás dolog, de korántsem az egyetlen eszköz ahhoz, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyek. A magánéletem sajnos, nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Két — zenész — házasságom is zátonyra futott, elsősorban az időhiány, az életforma miatt. Gyakran eltűnődöm azon, vajon érdemes-e, megéri-e ezt csinálni. Egyébként nemrég összeszámoltuk a kollégákkal, hogy az ilyen házasságok nyolcvan százaléka két éven belül felbomlik. Igaz, ez nemcsak a mi problémánk, de talán nekem nehezebb mindezt elviselni, mert én a színpadon — elől! — vagyok. Engem lát mindenki: ez jó és rossz is egyszerre. Hogy akkor mégis mi segít ilyen nehéz időkben? A válasz egyszerű — a közönség. Havas András „Indul a hinta, szépen leng...” Emeleti kislakás egy csöndes udvarú körúti bérházban. Az ízléssel és mértéktartó eleganciával berendezett másfél szobás otthonban hárman élnek: Laár András, a KFT együttes vezetője, a felesége és a kisfia. A házigazda éppen 30 éves. Fiatalember tehát, de már volt alkalma tapasztalatokat gyűjteni az életről: sikerek és bukások állnak a háta mögött. A könnyűzene: nehéz műfaj... Ennek az útnak a stációiról beszél, miután helyet foglalunk a galéria alatti kényelmes fotelokban. 1. /„Szép szolidan, szép szolidan elvégre nem vagyunk otromba állatok!”/ — Tizenöt éves koromban határoztam el, hogy zenész leszek: nem ábrándként, hanem’ komoly elszánással, hogy ezt a tervemet végre is hajtom. Minden egészséges kamaszban él a titkos sejtés, hogy talán meg lehet váltani a világot, és én ezt a zene által éreztem megvalósíthatónak. Többnyire teljesen hamis képünk van arról, hogyan élnek a sztárok és én is úgy gondoltam, hogy sok élményben lesz részem amellett, hogy amit csinálok, sokan ismerik és szeretik majd. Az elhatározást tettek követték. Tíz éven keresztül próbálkoztam, a siker azonban messze elkerült. Találkozás Laár Andrással Megalakítottuk a kamara-rockot játszó Küllőrojt együttest. 1975-ben és 76-ban aranydiplomát nyertünk az országos amatőrzenekari fesztiválon, ám a szakmai elismerés ellenére a közönség teljes közönnyel fogadta produkciónkat. A kemény fémzene divatja idején csak egy nagyon szűk réteg érdeklődött az akusztikus hangszerekkel előadott, cizellált, többszólamú dalok iránt. 1978— 80 között a Panta Rhei tagja voltam. A trió korábban főleg komolyzenei feldolgozásokat adott elő az Emerson, Lake and Palmer együttes stílusában, ám a hanglemezgyár csak úgy volt hajlandó szerződtetni őket, ha felhagynak az instrumentális zenével és énekest is alkalmaznak. Ezt azzal indokolták, hogy az elvont, szintetizátorokra épített produkciónak olyan kicsi lenne a közönsége, ami veszteségessé tenné a menedzselésüket. Rám esett a választásuk, és készítettünk is egy nagylemezt, ami szinte teljes érdektelenség mellett tűnt el a süllyesztőben. Nem volt pedig rossz az anyag: a Panta Rhei kemény hangzásvilágát ötvöztük az én Kütlőrojtból hozott líraiságommal. Érdekes, hogy mostanában egyre többen érdeklődnek a felvétel után ... — Az újabb sikertelenség nyomán másodszor szembesültem azzal, hogy az én elképzeléseim és a közönség igénye nem fedik egymást, és meglehetősen komoly válságba kerültem. Ekkor merült 87
