Hevesi Szemle 14. (1986)

1986 / 2. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Nagy Antal: A pályakezdés nehézségei

alkotó tevékenységet, önmaga kibontakoztatását, kiteljesítését segítő-serkentő munkahelyi feladatokat szeretne, hiszen ez életeleme).

Amennyiben a társadalmi-gazdasági lehetőségrendszerbe ágyazva alaposan megvizsgáljuk ezen óhajokat, törekvéseket, kiderül, hogy azok jelentős része egyénileg teljesíthetetlen, elérhetetlen. A tennivalókat, vágyakat tehát rangsorolnia kell a pályakezdőnek, az elképzelt életmodell bizonyos elemeiről, az önépítéssel kapcsolatos célok egy részéről le kell mondania, föl kell áldoznia azokat más, fontosabb törekvésekért.

Lakást — még ha családos is az érintett — csak a legritkább esetben tudnak a munkahelyeik biztosítani, ami albérletben élést vagy ingázást szül. Más körülmények között (az adott helységben élnek a szülők) pedig több generáció együttélése az eredmény, aminek sok-sok előnye mellett óriási hátrányai vannak. Mégis ez utóbbi a legoptimálisabb (amennyiben önálló lakás nincs), mert az amúgy is meglevő, a korosztály tagjaihoz viszonyított lépésihátrány legalább nem növekedik. Az albérlet esetében ezt nem mondhatjuk el, mivel a túlzott anyagi megterhelés esélyrontó tényezőként jelentkezik, hiszen az önálló kezdeményezésű lakásszerzés ebben a helyzetben szinte lehetetlen. Az eseteik nagy többségében a megoldást a szülők anyagi támogatása és a második gazdaságba való belépés jelenti. A diplomás túlmunkát, óraadást, tervezést vállai, vagy — gondoljunk az agrárszakemberékre — a háztáji gazdaságból igyekszik a hátrány ledolgozásához szükséges anyagi fedezetet előteremteni. Az esetek többségében ez sikerül is, de nem szabad elfelejtkezni ezen megoldási formák Janus-arcáról.

A szülői feladatok és kötelességek akaratlan meghosszabbítása az anyagi kihasználással egyenlő: szeretteink utolsó vágyai, tervei, a nyugodt öregség váltódik át lakássá, bútorrá. Ennél is súlyosabb veszélyeket rejt a már említett másodlagos elosztás rendszere. Hihetetlen sok alkotó ötlet, ésszerű kezdeményezés., szellemi produktum vetélődik el — még szerencse, hogy számokkal, mennyiségi mutatókkal ez nem konstatálható. Bizonyára megdöbbennénk! —, mert az energiák felhasználása (egzisztenciális kényszerek miatt) alapvetően pénzszerzési tevékenységekre korlátozódik — ezek viszont a legritkább esetben minősíthetők alkotó munkának. Olyan tevékenységi körbe, életmódba

kényszerítődik-sodródik az ember, amely fölemészti jobbik énjét, képességeit, esetenként egészségtelen pszichés torzulásokhoz vezethet (ez utóbbi kialakulását siettetheti a szorongató léthelyzetek hálójába került személyiség mértékben túli kompromisszumkötése). Az ilyen értelmiségi — mivel szellemi autonómiáját kénytelen sorozatosan „föláldozni” — képtelen ellátni a legfontosabb társadalmi szerepeket, munkahelyén tartós minőségi teljesítményt nem produkálhat, a közélet színterén kritikai viszonyulást nem valósíthat meg. (Nem ellenzékiségről, hanem a valóság negatív jelenségeinek feltárásáról van szó, a haladás érdekében!)

A vázolt helyzetet súlyosbítja, hogy igazi alternatívák, másfajta közegbevezető választási lehetőségek — általános érvényűek — nincsenek (kivételes sorsok persze vannák, de az összkép sötétedő tónusát ezek nem módosíthatják). Az alkotó élet — mily patetikus, önironikus ezt a szókapcsolatot kimondani! — feltételhálózatának, objektív és szubjektív összetevőinek kialakítása úgy tűnik, éveket, évtizedeket vesz igénybe, és aránytalanul nagy áldozatokat követel a mai értelmiségitől.

Hasznos tanulságokkal szolgálhat a pályakezdő fiatalokra váró nehézségek érzékeltetéséhez a harmincas éveikben járó korosztály önreflexiói, irodalmi és tudományos önelemzései, hiszen ők már végigjárták ezt a sok szempontból változatlan, akutt jelenségekkel terhelt pályát. Hadd utaljak ennek kapcsán Gothár—Esterházy filmjére, az Idő van című alkotásra, amely — Zala Máik halálával — hihetetlen gyorsasággal nőtt (nő) figyelemfelhívó mementóvá. A groteszk — az emberi életutak kiismerhe- tetlensége miatt — szinte a szemünk előtt váltott át a tragédia véresen komoly dimenziójába. Ez a generáció tehetetlenül megélte már a mai pályakezdők előtt is kinyíló alternatíva-hiánytól áthatott, kényszerítő erőktől túldimenzionált életutakat és — üdvözölhetjük ezt a szolidaritást — szakadatlan SOS-jelzéssel figyelmeztet bennünket a valós veszélyhelyzetekre.

Az erőn felüli tennivalók sorozata várja a ma indulókat is, ezek teljesítése létkérdés, de teljesítésük folyamatában elvesznek (elveszhetnek) az emberi energiák, és nagyon sok esetben a személyiség lényegi karakterjegyei is. Az összefüggő társadalmi-gazdasági-tudati kapcsolatrendszer következtében viszont a keletkezett „hullámok” nem si64