Hevesi Szemle 14. (1986)
1986 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre versei
• Vers-próza Simonyi Imre Ifjúkor Epilógus Szép a világ — visszanézni rája: árok partján heverésző tájra, Arad alatt a szennyes Marosra, Nyárád felett — csendes bivalyosra. 1940 Értük példázz roggyant derékkal süvegelnék: (a nyomor ily parasztot ellett) kit sosem öntött el verejték. — Aztán sújts! s majd sújtnak az ácsok — és szíved szerint a kovácsok. — S akiben holtig kedved telhet; boltosra fújja horpadt mellét a harmados: — kit akkor ellep ama sós gyöngy: — megszenteltessék! 1942. Két karodat doronggá ácsold, szíved acéllá kalapácsold, agyad kaszaélesre fenjed, derekad tölgyek irigyeljék, boltosra feszítsd horpadt melled, — míg bőrig áztat a verejték. Értük példázz! —Mert nézd, az ácsok s lankadnak immár a kovácsok — S kicsorbult élű kaszák mellett Az út Kétoldalt fák: akácok, jegenyék hajlonganak, zengnek — mint amott a lány, az árkon túl: — egy tag krumplit kapál: — verőfényes Szinyei Merse kép ... Ám a palettán most költő hever — a hajdani, idillé álmodott téma, im komorabbá változott; vásott gúnyában pár alak hever: „Paraszt Majális”. — Mennyi mennyi szín és mennyi rongy, és mily reménytelen, ahogy szemük az út felé mered. — Szívükben vád, torkukban fojt a kín és bánatuk, mint az út, végtelen — — Ki tudja merre tart, s honnét ered! 1943. 5
