Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 1. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Pécsi István: Négyszemközt Tolnay Klárival

2

Szemében kislányos „vásottság” vibrál, arra ösztönözve, hogy az ifjúság messzi birodalmába kanyarodjunk, s kévébe gyűjtsük a mohorai impressziókat.

Nosztalgikus hangosságához némi keserűség ötvöződik.

— A voltat ne keressük a jelenben. Mennyien hangoztatták már ezt a magvas intelmet, mégsem fogadta meg egyikőnk sem. A hajdani kúriát kerestem, s azt, aki ott tanítóságról, misszionáriusi elkötelezettségről álmodozott, aki máig is látja az egykori hajnalok színeit, az alkonyok koloritját. Hol van már mindez? A családi fészek helyén futballpálya, a meleg fényeket riasztó szürkeség űzte semmibe. Nem érdemes visszajárni, a megtörtént csak bennünk nemesül szebbé.

3

Mégis akarja, hogy elénk teremjen az a szívós akaratú úrilány, aki végül is úgy döntött, hogy minden áron színésznő lesz. Akkor is, ha fogalma sincs a mesterség fortélyairól. A jó szemű, a tehetségek után remek érzékkel kutató Jób Dániel a csetlés-botlás mögött, a kiaknázatlan, a rejtett adottságokat sejtette meg, rácsodálkozva a csiszolatlan gyémánt eredetiségére.

— Megküzdöttem minden magasabb lépcsőfokért. Az igazi nagyságoktól tanultam a legtöbbet, öntudatlanul is rádöbbentem, csak segítségük révén lehetek olyanná, aki adhat az utána következőknek. Nem volt hiába, mert a ma ifjai veszik a lapot, s nemcsak ismeretekre szomjuhoznak, hanem egymás iránti megértésre is.

4

íme, annyi évtized múltán is felbukkant a régi szándék, akkor is, ha más köntöst kapott az elhatározás.

— Nem hiszek a ridegségben, a közömbösségben. Egyéni vágyaim kielégítése soha nem nyugtatott meg, csak akkor voltam elégedett, ha — a hazai és a világirodalom legnagyobbjait hívva szövetségesül — azt hirdethettem: nincs felemelöbb dolog, mint bizakodást sugallni, hitet sugározni, s örömöt lopni a fáradt tekintetekbe. Ott a színpadon, s azon kívül is! Ezért izgatott a szerzők sorsa, emiatt boncolgattam az általam megjelenített figurák karakterét. Nem békéltem meg Shakespeare odavetetten ábrázolt nőalakjaival, nem véletlen, hogy bármikor bevallott bukásaim hozzájuk fűződnek. Lebilincseltek viszont Ibsen, Csehov és Tenesse Williams árnyaltan megfestett jellemei. Rögvest rá- éreztem lényegükre. Leginkább talán Blanche megsértett, megalázott tisztasága rázott meg ...

5

Elmélázik, s kilép a rivaldafényből:

—- Az előadások után több sebzett lelkű fiatal várt rám, azt a Tolnayt keresték, aki bajaik orvoslója lehet, azt mondták: a felszín mögötti mélységeket is felmutattam, s ők ettől az embertől várnak valamiféle medicinát. Büszkébb vagyok ezekre a „gyónásokra”, mint a mindig szívmelengető színpadi tapsokra. Azok a jelzések találtak visszhangra bennük, amelyeket onnan fentről küldtem feléjük. Ilyen értelemben fogalmazok úgy, hogy nem elsősorban színésznő vagyok — noha elértem mindent, ami ezen a pályán várhat valakire —, hanem olyan lény, aki a megértés szószólója, aki nemcsak a világot jelentő deszkákon, hanem bárhol kinyitja sorstársait, hogy maga is részese legyen a

65