Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 6. szám - TUDOMÁNYOK - E. Nagy Sándor: Önéletrajz, szociográfia, regény

Az idézett mondatok társadalmi méretűre növesztik a tapasztalásból sarjadt személyes felelősségtudatot, amit a különböző fejezetek sokoldalúan indokolnak, majd a harmincadik fejezetben a megoldást is felvillantó — és egyúttal a múlt s jelen mellé a jövőidejűséget is megteremtő — monológgal záródik az egész művet átfogó gondolatsor: „...Mi lehetett volna ebből a földből, ha dolgozunk, ha haladunk a korral és idővel... Mi lehetett volna, ha értelmes könyveket adunk a nép kezébe... Mi lett volna ebből a népből, ha nem korcsmákat építettünk volna számukra, hanem kórházakat, könyvtárakat és klubokat... Mi lett volna, ha földet adunk á népnek, ha nem zsaroljuk ki embertelenül a cselédet, ha nem késztetjük olyan magatartásra, hogy kivész belőle az önbecsülés ...”

Következtetések

A Bűntudat a két világháború közötti magyar esszéregény jelentős teljesítménye, annak lehetséges variánsai közül — ahogyan Nagy Sz. Péter nevezi ezt a típust — az „önéletrajzi esszéregény” egyéni változata. (Napjaink, 1979. 7. sz.) Modellje ebbe a körbe vonzza, ahol olyan „rokonai” vannak, mint például a Puszták népe, a Tegnap, vagy az Egy polgár vallomásai. A rokonság azonban csak a reflexív, essszéisztikus jellegben, valamint az önéletrajzi ihlet jelenlétében fedezhető fel: Illyés Gyulánál nagyobb szerepet kap a paraszti élet részletező leírása, Kolozsvári Grandpierre Emil műve líraibb, közvetlenebb célja saját személyiség-fejlődésének rajza — Remenyik másik „esszéregénye”, a Sarjadó fű talán közelebb áll ehhez a változathoz —, Márai Sándor „Vallomásai”-nak pedig csal? a kassai polgári életforma felbomlását bemutató első kötete tarthat számot érdeklődésünkre, mert a második kötet túlzottan egyéni, közösségi távlatukat vesztett reflexiói már távol esnek a Bűntudat szociális komolyságától és kompozíciós fegyelmétől.

Remenyik az emlékezéssel, az önéletrajzi ihletettséggel és a monológok alkalmazásával „esszéizálta” regényét, de az életanyag feldolgozását nem fokozta a végletekig. Éppen ellenkezőleg: a gondolati anyag mint a valóság konzekvenciája jelenik meg nála, amit konkrét térben és a „megtalált időben” a fikció szervez egységes műalkotássá. Mindeme tényezők együttes hatása következtében a Bűntudat nem szociográfia, hanem szépírói invencióval megalkotott „önéletrajzi esszéregény”, amely nem a prousti regényújítás technikáját követi, hanem az írói életút kontinuitását bizonyítva az előzményeket integrálja egy új minőségű rendszerbe. Az avantgarde személyes attitűdje és a szatírák jelképisége ugyanúgy szerepet kapott ebben a megújult regény-modellben, mint a közvetlen előzménynek számítható Nagy- takarítás ... röpiratszerű dokumentációja és a Téli gondok oldottabb esszéje.

E sajátos hangnem-vegyítéssel Remenyik egy szélesebb értelmű irodalom- történeti folyamat részesévé vált. Olyan szintetizáló törekvésekhez kapcsolódott ezzel a művével — valamint a Sarjadó fű és a Vész és kaland higgadt vallomásaival —, amelyek az avantgarde-hullám módosulása után éppen a harmincas évek közepén érkeztek el a „klasszicizálódás” igényéhez. Pályáján a második világháború késleltette ugyan e folyamat maradéktalan szépírói kiteljesedését, de a háború után eszmei és művészi válságát legyőzve az Ősök és utódok, majd a Por és hamu korszerű regénymodelljeivel elérkezett az újabb összegzéshezE. Nagy Sándor

89