Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 6. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Rákosné Ács Klára: Az "írástudás" becsülete

Á nagy francia természettudós, Button megállapítását, Le styl c’est l’homme — „a stílus maga az ember” — szélté- ben idézik és elfogadják. S még inkább elfogadják azok, akik átélték már azt a jelenséget, hogy személyesen is ismert (levél) írójuk sorait, mondatait olvasva egyszer csak hallani is kezdik „belső hallás”-sal szavait: a mondatszerkezetek evokálják a hangélményt, ahogy a gramofonlemez barázdasoraiból fölidézhető az emberi hang, megfelelően érzékeny műszerrel.

Ha a Le styl c’est l’homme igaz — miért ne lenne sokkal inkább igaz az általam is hirdetett L’ecrit c’est l’homme: „az írás (kézírás) maga az ember”; hiszen ebben szemmel láthatóan, fizikailag, materiálisán tükröződik személyiségünk, jellemünk vagy pillanatnyi lelkiállapotunk. S ez nem „csoda”, és nem „mágia”, „varázslat”: pszichofizikai tény, realitás. Mint könyvem előszavában is olvasható, külföldön már régen nem „kézírás”-ról, hanem „agy- írás”-ról beszélnek; az írás nem „kéz- munka”, hanem voltaképpen „agymunka”: az egész központi idegrendszer, az ember egész énje, lénye részt vesz benne; s az információelmélet, a jeltudomány szerint minden kézjegy, írásjel pszichológiai kód, csak tudni kell olvasni benne, belőle, „ki kell kódolni”.

Persze ehhez is, mint mindenhez, megfelelő felkészültség, megfelelő „műszer”, módszer kell, s akik ezzel nem rendelkeznek, hajlanak rá, hogy sarlatánság, dilettantizmus gyanújába keverjék azt, aki érti a betűk vallomását.

Végezetül csak Fodor András, József Attila-díjas költő egyik versét (Levelek) idézem, Reményfutam című verseskötetéből, amely könyvemmel együtt az idei Könyvhéten jelent meg: „Ahogy torlódik évre-év / mindig több levelet kell írnom. / Olykor egész nap, hajnali négyig. / Csodálkoztok, hogy / kézzel valamennyit / Dehát én mindig is / hittem a grafológiában. / A kéz iramló üzenetei, / a szaggatott fűzér, a horgok, / a dőlésszög, a zárt, nyitott ívek, / az ékezetek elmaradozó, vagy / előrelobbant zászlai / őszintébbek, személyesebbek, / mint a tekintet, / mint a beszéd.”

Pedig ő nem szakképzett pszichogra- fológus, s még csak nem is grafológus: csupán „írástudó”.

73