Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 6. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Rákosné Ács Klára: Az "írástudás" becsülete

részére, s ott — ezen felül — úgynevezett „néma epekőről”, rákos daganatról is vallottak a kéziratok, •— s mind e fölismeréseimet igazolták utólag a fiziológiai vizsgálatok. (Dr. Szokolai András e kísérletekről a Magyar Rádióban a közelmúltban nyilatkozott.)

Ami pedig a vélt „manipulációt” illeti: az analizált kéziratokról — néhány kivételes esettől eltekintve, amelyekre utalok könyvembem — nem tudtam, kinek a kezétől származnak, így érdekem nem fűződhetett hozzá, hogy „pro” vagy „contra” valaki, vagy valakik álláspontját, nézetét támogassam, már csak azért sem, mivel — nem tartozván a szakmámhoz— nem is voltam járatos ezeknek az álláspontoknak, nézeteknek a világában.

Rudolf trónörökös esetében a dolog természete folytán — J. Listowel készülő könyvéhez (A Habsburg tragedy) végeztem elemzéseket — tudtam, kiről van szó. De ha „manipulálás” történt, akkor miért nem az elfogadott, kilenc évtizede élő hivatalos álláspontot „olvastam ki” a kéziratokból? Miért ennek az ellenkezőjét, azt, sogy kéziratai szerint a trónörökös nem lehetett öngyilkos?

Báthory Erzsébetet illetően az MTA Történettudományi Intézetében csak egy aláírást láttam (mivel nem volt más eredeti kézirata az illetőnek): „Bátory Erzsébeth”. Eltekintve most attól, hogy több ilyen nevű személy is létezhetett (s létezett), miért nem a hivatalossal ellentétes következtetésre jutottam ez esetben is mint például Rudolfnál) ? Mert nem erről vallottak a betűk, az illető kézvonásai. (Azt, hogy az elemzett szövegeket tartalmilag mennyire nem appercipiálom, bizonyíthatja Körösi Csorna hindi-szanszkrit szójegyzékének vagy egyéb idegen nyelvű szövegeknek (például W. B. Yeats) elemzése s az alapjukon fölvázolt hiteles karakterrajz. Különben legújabb könyvében (A csejtei várúrnő: Báthory Erzsébet) Péter Katalin a pszichografológiai elemzéssel egyező következtetésekre jutott, szemben az újabb véleményekkel, amelyek koncepciós per áldozatát látták a vár- úrnőben.

Báthory Zsigmond esetében is látható volt a „Sigismundus Báthory” név a leveleken, mivel csak az aláírás származott tőle, a levelet az íródeák írta. De hol az a történeti könyv, amelyből „kipuskázhattam” volna, hogy „Csak percekig lelte örömét a nőkben”, — hogy „korán elvesztette férfiúi erejét” — ami megvilágította a történészek számára házasságával kapcsolatos furcsa — politikájára is kiható — viselkedését.

Ami Bocskai István halálát illeti, a cikk föltette a kérdést: „jósolhatja-e valakinek a kézírása, hogy több mint három hét múlva méreggel végeznek vele?” Az én válaszom is az: nem! A pszichológia nem jövendőmondás, s a kérdés, amelyet az MTA Történettudományi Intézetének tagjai tettek föl, nem is erre irányult, hanem arra: a vérösz- szetétel árulkodik-e mérgezésről (hiszen tudvalevő, hogy nemcsak hirtelen ölő mérgeket használtak), illetve: nincse- nek-e olyan jelek, amelyek más, lappangó kórra mutatnak (s így kizárják a mérgezés okozta halál gyanúját). így lehetett válaszom negatív: „Embólia, trombózis: ilyesmi ölhette meg, nincs amiből mérgezésre lehetne következtetni”.

Ráby Mátyás esetében a cikk kiragadott idézettöredékekkel azt akarja bizonyítani, hogy a kéziratokból levont következtetéseim szemben állnak azzal a jellemzéssel, amelyet Hajdú Lajos adott Forradalmár vagy szerencselovag címmel a közelmúltban megjelent munkájában. Ezzel szemben a jeles Ráby-kutató így összegzi elemzéseim eredményét: „a Ráby működése során felgyülemlett hatalmas adattömeg megerősíti a pszicho- grafológus által írt jellemzést, e tudomány kitűnő segítséget nyújthat (főleg ott, ahol kevés forrás áll a kutató rendelkezésére) régen élt emberek személyiségvonásainak megismeréséhez is”.

Még furcsább a cikk idézésmódja Zerffi 1850-ben kelt levele alapján ezt mondtam: „Hallatlanul konzervatívan

ragaszkodik elveihez, elgondolásaihoz: célkitűzései határozottak” — ami azért némileg más, mint az „elvhűség”, hiszen e levél alapján állapítottam meg azt is, hogy „van benne szélhámosság és merészség is”, majd 1881-i levele nyomán „izgágaságá”-ról szóltam. Ami pedig azt a megkérdőjelezett megállapításomat illeti, hogy „szellemisége sokkal magasabb fokán van, mint kortársai”, csak azt felelhetem: különben nem lett volna a brit Királyi Történelmi Társulat Tanácsának elnöke, s idézem a Zerffi-kutató Frank Tibort: „Rákosné Ács Klára diagnózisa az Akadémiai Kiadónál megjelenés előtt álló könyvemben meghökkentő s egyszersmind bámulatra méltó intuícióval világítja meg egy nagyszabású csirkefogó fejlődéstörténetét, divatos műszóval, pszichográfiáját”.

A magyar történelem e jelentéktelen figurájával kapcsolatban nem ért az a gyanú s vád, hogy jól ismert kézvonásokból olvastam ki következtetéseimet (az egész országban egy vagy két német nyelvű levele található), annál inkább Széchenyi István esetében De ha tud71