Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - SZÍNHÁZ - Bőgel József: Körkép a magyar színházi életről
foglaló székesfehérvári Vörösmarty Színházba. Más próbálkozások is voltak vidéken, ezek azonban nem vezettek eredményre, s jelenleg — néhány kisvállalkozástól eltekintve — inkább a bemutató színpadi forma a struktúratágító, az iránytadó is ebben a vonatkozásban. Ezen színpadokat nem lehet a staggione-rendszerrel összehasonlítani, ez egészen sajátos magyar képződmény, önálló társulatpótló. Szemben az előbbivel egy-egy bemutatószínpad mégiscsak egy városhoz, megyeszékhelyhez, régióhoz kötött, művészeti vezetésben, apparátusában bizonyos állandósággal. Többnyire saját produkciót hoznak létre, s ezeket természetesen a régión kívül is bőven forgalmazzák. Célszerűsége olyan kézenfekvő, hogy az önállóvá vált egri Gárdonyi Géza Színházat először bemutató-befogadó színházként működtetik, hogy aztán ebből fejlődjék ki az új, önálló társulat és működés. Mindenképpen helyes, ha egy-egy nagyobb művelődési otthonra, központra, színházszerű épületre alapozzák működését, s a jövőben egyre több bemutatószínpad alakulására számítanak az irányító szervek. A fővárosi településföldrajzi struktúra egyszerűbb. Budapest színházainak többsége csak néhány belső és pesti kerületben található meg, követve a múlt század és a két világháború közötti polgárság, hivatalnok- és születési arisztokrácia, valamint a középosztály, értelmiség igényeit és illúzióit. Munkáskerületi színházunk csak egy van (József Attila Színház), ezt már a fel- szabadulás után hozták létre; erős rekonstrukcióra szorul. Az épületek jelentékeny része a múlt század vége polgári konjuktúrája, a milleneumi ünnepségek kapcsán vagy röviddel azt követően létesült, majd a felszabadulást megelőző ostrom pusztításait és az elévülést is korrigálva olykor szinte százszázalékosan újjáépült (Nemzeti Színház, Vígszínház, Madách Színház). Újabb vagy más rendeltetésű, de eredetileg még a felszabadulás előtt felépült objektumokban alakult ki, került rekonstruálásra a Budapesti Gyermekszínház, a Thália Színház, a Fővárosi Operettszínház, a Vidám Színpad, valamint a Vígszínház kamaraszínházának, a Pesti Színháznak az otthona, hasonlóképpen a Mikroszkóp Színpad. A közelmúlt nagy erőfeszítéseit demonstrálja az Állami Bábszínház, a most már önálló társulatnak otthont adó Katona József Színház és a Madách Kamaraszínház épületének nagymérvű rekonstrukciója. Ha épületekben nem is gyarapodott a főváros színházi élete, e korszerűsítési sorozat mindenképpen eredmény, ha a földrajzi struktúrának még mindig súlyos hiányosságai vannak. A fővároson belül nem módosította a játszási térképet, de több, kevesebb vidéki és peremkerületi tevékenysége következtében különlegesebb szerepet játszik a Radnóti Miklós Színpad, a magyar előadóművészet „Nemzeti Színház”-a, szépen korszerűsített épületben. Régebbi színház (kabaré, pódium, varieté) épület visszavételét jelentette, de ismét csak a „bűvös körön” belül a nagykörúti Játékszín kialakítása. Van színházi tevékenység a Vigadóban is, s új színt jelentett az egy — szakszervezeti művelődési otthonban — létrejött és biztoságosan üzemelő bemutatószínpad, a Reflektor Színpad, s bár ennek a tevékenysége más kerületekre is kiterjed, újból csak a belső (belvárosi) színházak számát növelte. Ezért is szükséges az elemzett településföldrajzi kötöttségeket feloldani, s nemcsak a meglevők tevékenységének kiterjesztésével. A legjelentősebb aktus ebben a törekvésben a Várszínház 1978-ban történt megnyitása volt. Rendszerünk, kulturális kormányzatunk nagy áldozatkészségét hirdeti Budapest eme legelegánsabbnak mondható színházépülete, ám színházi működtetése csak korlátozottan, megalkuvásokkal, speciális célokkal és eszközökkel, valamint a közlekedési vállalat nagy segítőkészségével le68
