Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - SZÍNHÁZ - Pécsi István: Négyszemközt Páger Antallal
A mindannyiunk számára egyre varázslatosabb ifjúságot idézzük, a soha vissza nem térő esztendők világában portyázunk, a mind frissebben felvillanó emléknél kötünk ki. — Makóról indultam. Csizmadia-hivatalszolga apám azt szerette volna, ha minél feljebb jutok a társadalmi ranglétrán, ezért szánt jogásznak. Az érettségi után azonban rögvest felfigyeltek iskolázatlanul is feltűnő színészi adottságaimra. Olyan szerződést, akkora gázsit ajánlottak, hogy nem vonzott tovább a diploma. Megsejtettem: mindig a magam útját kell járnom, mert lassan körvonalazódó elképzeléseim csak így válhatnak valóra. A kollegák — Székesfehérvárott — először féltékenyen nézték azt a szakmailag iskolázatlan fiatalt, aki a szó szoros értelmében — teljes fegyverzetben — robbant be az élvonalba. Később azonban rájöttek : nem veszélyeztetem érdekeiket, csupán arra törekszem, hogy adottságaimat kibontakoztassam. A vidéken töltött tíz esztendő közül a szegedi évek voltak a legszámottevőbbek, hiszen együtt dolgoztam Kiss Manyival, Neményi Lilivel, Dayka Margittal, Bilicsi Tivadarral. 3 A fővárosban rögvest a legjobbak közé sorolták. Nem szűkölködött anyagiakban, nem torpanhatta meg a sztárolás, a hirtelen jött jólét. A téves ösvényektől az otthoni útravaló térítette el. — Ha megcsömörlöttem az értéktelennek tartott megbízatásoktól, akkor visz- szautasítottam azokat. Mérlegeltem — ma is ezt teszem — a felkéréseket —, s csak arra mondtam igent, amelyben fantáziát láttam. Hittem abban, hogy mindenki valamiféle küldetést teljesít, ezért nem engedtem a könnyű lehetőségek csábításának. Épp ezért, ha kellett társulatot váltottam, de soha nem szegtem meg a szép, a közérthető színpadi beszéd — de sokat vétenek ma is ellene — szabályait, s nem kompromisszumot a fércművekkel, a tartalmatlan dialógusokból összetákolt darabokkal. Nézzenek szét a másik szobában. íróasztalomon ott találhatók a nemrégen visszautasított szerepek forgatókönyvei. Meggyőződtünk róla, de észrevesszük a falakon sorakozó, egyértelmű művészi hangoltságra utaló festményeket. Büszkén vállalja magáénak valameny- nyit. 4 — Az emigrációban az ilyesféle munkák eladásából tartottam fenn magamat. Persze a játékról sem mondtam le, hiszen Argentínában saját gárdát szerveztem, és kiváló képességű kollégákkal együtt szórakoztattuk az ottani magyar közönséget. Kényes témához érkeztünk, a hajdani jobboldaliság vádja vetődik fel. Nem lepődik meg, rokonszenves nyíltsággal, érvekkel „csatázó” határozottsággal reagál. — A zsurnaliszták nagyították fel az ügyet. Igaz, egyszer-kétszer felléptem az ilyen körök estjein, de a belépőjegyek árából származó tiszta jövedelmet a Vöröskeresztnek utaltattam át. Nem voltam semmiféle politikai pártnak tagja, folyvást saját hitem vezérelt. Hogy miféle? A kisemmizett, a mellőzött, az annyiszor megbántott apámé, a rokonszenv pedig az ő fajtájához fűzött. Egyébként is: az úgynevezett „pozitív” hősöket hitelesen csak az varázsolhatja a világot jelentő deszkákra, aki velük azonos hangoltságú. Annyi nagyszerű alakítás után ki vonhatná ezt kétségbe ...? 64
