Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Sárhegyi István: Vass Lajos emberközelből
sok esélyt a javulásra. Sokiat lendítene mindenen, ha végre megértenék: a zenészek nemcsak a zenéért emelik fel a hangjukat — hisz akkor joggal nevezhetnénk őket szakbarbároknak —, hanem a teljesebb emberek nevelése érdekében. Majdnem bizonyos, hogy aki együtt „él” a dallal, az jobb, hasznosabb építőpillére társadalmunknak. Ott vannak a már sokat emlegetett kórusok . . . Ezek tagjai példásan dolgoznak a munkahelyükön is. Pedig, akik az ilyen művészeti együttesekbe eljárnak, azok az évben egy tizenharmadik hónapot is teljesítenek, de azt ingyen. Szórakoztatják önmagukat és másokat is. Csak azt állíthatom, hogy feloldhatatlan ellentmondás volna, ha egy szocialista országban ez a kérdés nem javulna, vagy esetleg még tovább romlaná. — Ha nemzetközi összehasonlításokat végzünk, akkor mennyire lehetünk büszkék? — Nem nagyon. Északi szomszédainknál, Csehszlovákiában, a fiatalok tömegesen mennek a kórusokba, sőt a férfikarokba is. Ez utóbbi nálunk szinte teljesen kihal. Jugoszláviában úgyszintén. Olaszországra, az NSZK-ra, Angliára ugyancsak ez vonatkozik. A fesztiválokon láthatjuk leginkább, hogy másutt micsoda — számunkra megszégyenítő — vitalitás tapasztalható. Bizonyára sok helyütt elkalandoztam a beszélgetés során, de ez azért van, mert a zenét nem lehet csupán önmagában, más tényezőktől — így az iskolai oktatástól-nevelés- től — elszakítva vizsgálgatni. S ott sem tantárgyként kellene kezelni, hanem élményt, erkölcsi tartást, érzelmi többletet adó valamiként. — Remélem, legközelebbi találkozásunkkor már pozitívumokról is szót válthatunk. Befejezésül arra lennék kíváncsi, hogy mostanában mivel foglalatoskodik? — Pillanatnyilag a Vasas kórussal és szimfonikus zenekarral készülünk a Liszt-évfordulóra. A vidéki városok közül Jászberényben és Diósgyőrben, Székesfehérváron és Dunaújvárosban lépünk fel. A záró rendezvény itt lesz Budapesten, a Kongresszusi Központban. A nagyobb művek közül előadjuk majd a koronázási misét. Ezen túlmenően most fejeztem be egy hét tételes kórusciklus komponálását. Ezt a rádió számára írtam, a címe: Kufsteini elégiák. Hogy ez mikor lesz hallható, az nem tőlem függ. Délelőtt tíz óra van. Összeszedem a jegyzeteimet, indulok haza. Vass Lajos is velem tart egy darabig. Ö próbára siet, nem akar egy percet sem késni. Nem sok időt töltöttünk együtt, de az a benyomásom, hogy megszállott ember, egy szép ügy, a zene ügyének szerelmese. Sok hozzá hasonlóra lenne szükség ahhoz, hogy az elakadt szekér végre kievickélhessen a kátyúból. Sárhegyi István 61
