Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Sárhegyi István: Vass Lajos emberközelből
— Még a Vigilia szerkesztő bizottságának tagjaként vettem kézbe Pilinszky János első verseit, a Trapéz és korlát című kötetet. Soraiból szinte éreztem a kozmikus suhogást, „megrezsgett” körülöttem a világ. Később számomra érthetetlennek bizonyultak újabb munkái. Kodolányi Jánoshoz jó barátság fűzött. Én ismertettem meg Theilard de Chardinnel. Halála előtt kérte, hogy temessem el. Illyésék a rokonai voltak. Valószínű, hogy részt vehettek Kodolányi végső búcsúztatásán, mert amikor meghalt az író, akkor Flóra asszonyék megkerestek, hogy az lenne a kérésük, én végezzem el a gyászszertartást. Ezek alapján mindenik azt hihetné rólam, hogy nagyon sokat olvasok. Ez nem igaz. Megromlott a látásom. Csak azokat a munkákat veszem kézbe, amelyekről hirdetik, hogy érdemes megismerni. Az időm nagy részét írással töltöm. Írói hitvallásom: a Szentírást mai szemmel kell elemezni. Azokra a részletekre akarom felhívni az emberek figyelmét, amelyek fölött elsiklanának. A mélységekbe igyekszem behatolni. Eddig két könyvem jelent meg, most készül a harmadik Ellesett pillanatok címmel. Ebben a katolikus sajtóban napvilágot látott soraimat gyűjtöttem össze. Hamiskásan elmosolyintja magát, majd így folytatja: — Irásiszonyban szenvedek, hiszen annyi okos kiadvány megjelent már eddig is, minek növelni azok számát? Dr. Belon Gellért püspöki jelmondata: Vulnere sanus, — azaz sebtől gyógyult. — A testi-lelki megpróbáltatásokban nagy embernevelési lehetőség rejlik — állapítja meg a két és fél órás beszélgetés után. Majd az ágya fölött levő Szent Pál képet elemzi. Ügy tűnik, mintha a műhöz dr. Belon Gellért lett volna a modell... Homa János A páva még szárnyal, az ének már kevésbé Vass Lajos emberközelből Amikor szerkesztőmtől megtudtam,, hogy a Hevesi Szemle legújabb száma Füzesabony és környékének bemutatására is vállalkozik, sokat töprengtem, hogy ki legyen az a személy — természetesen erre a vidékre való —, akit majd megszólaltatok. Mondom, sokat gondolkodtam, mígnem beugrott egy név. Hát persze! Vass Lajos. Öt kell megkeresnem. Annak idején — a Röpülj páva mozgalomkor — milliók és milliók találkozhattak gyakorta vele a televízió képernyőjén keresztül. Az arcát, jellegzetes gesztusait, mozdulatait megismerhettük, de az emberről magáról ezek keveset árulkodnak. Hátha sikerül — így utólag — ezt a hiányt valamelyest pótolni. Csak később jöttem rá, hogy ennek a beszélgetésnek egy másik dolog is ad bizonyos aktualitást. Arról van szó ugyanis, hogy napjainkban egyre-másra látnak napvilágot azok a cikkek, amelyek ének-zene oktatásunk árnyoldalaira mutatnak rá, s az ebből követ58
