Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Németh Gabriella: Facipők
tuszkolják kifelé, Ö közben a lábával összekotorja az egyenruha darabjait, felemeli a sapkát, a ruhát kirugdossa, kiviszi) Éva—A:... gépírásra! Beiratkozom gépírásra. Elmegyek dolgozni. Elegem van az itthonból. Majd akkor! Akkor majd megtudjátok, mit jelentek én! De meg ám! Torkig vagyok ezzel az egész bolondokházával. Andris—N: (a facipőkben kopogva hozza az elszáradt fácskát) Megtaláltam! Éva—A: Mit? Andris—N: Az almákat. Ott voltak a kamorában. És egy sem volt férges. Mind felvágtam, (szomorúan) csak az almafát, azt nem találtam sehol. Éva—A: Tudja mit, öreg? Hát én majd megmondom, hogy hol van az almafa! (kicibálja Andris kezéből a száraz fácskát, eldobja) Bedobtam a patakba. Most virágzik. Kicsi, rózsaszín virágok nyílnak rajta. Lebegnek a patak vizén, játszanak a hullámokkal. Menjen! Nézze meg! Lehet, hogy az ár a fát már elsodorta, de a virágok, azok még biztosan ott lebegnek. Az is lehet, azóta már hoztak piciny, zöld almákat is. Na, menjen már! Andris—N: Biztosan megtalálom. És elültetem azt az almafát. Az erkélyre. Majd a gyerekek öntözgetik. (dúdolni, majd énekelni kezd) Almafa, almafa, nőjj nagyra! / teremj almát, édeset, / dobáld le a férgeket, / mert a férges mindig lehull, / mert az édes mindig virul, / almafa .. . almafa ... nőjj nagyra! (kicsoszog) Gyerekek: (tovább énekelnek a rögtönzött dallamra, csoszognak, csörömpölnek hozzá) Éva—A: De megvert az Isten! Nem elég, hogy tűröm a részeg uram kiabálását, még a kölykök is kinevetnek. De ezt a vén hülyét, ezt bezzeg nem bántják, ezt szeretik, ennek lesik minden szavát, pedig mindig ugyanazt darálja, és mégis... ha elakad, kisegítik, azután meg összeröhögnek vele a hátam mögött. Na, megálljatok csak, majd hoz nektek ez a vén dilis almafát! Andris—N: (becsoszog, odaviszi Évához az eldobott száraz fácskát) Itt az almafa. Nem is a patakban volt. Itt volt a szomszéd kertben. Na, megyek, elültetem az erkélyen. Földet is hoztam ám! Két vödörrel. Felvittem az erkélyre. Abba ültetem, abba én! Idegen földben az alma is nehezen terem. De ez aztán teremni fog! De teremni ám! Na, jövő nyáron ehettek almát, eleget! Éva—A: Vén dilis! Már megint almát ültetne az erkélyen. És ráadásul lopta. Tudja, kinek a kertjéből lopta az almafát? A fia főnökétől, a Tóth úrtól. Menjen és kérjen tőle bocsánatot! Andris—N: Nem megyek! Éva—A: Akkor pedig éhen döglik! Mert én ugyan nem adok Kendnek addig enni, amíg nem kér bocsánatot. Laci—T: Nézd csak! Gomolya! Neked hoztam, edd meg gyorsan! (nem tart a kezében valójában semmit, de ezt nem is fontos) Andris—N: (fal, csámcsogva, kapkodva eszik, mozdulatain érződik, hogy tiltott dolgot cselekszik) Andris—N: (nagy kortyokban iszik, majd —) Énekelek Nektek, jó? (elkezdi a „Csínom Palkó”-t, már-már a gyerekek is bekapcsolódnak az éneklésbe, de váratlanul abbahagyja) Mesélek inkább! Juli—I: Na itt az üdítő. Igyál gyorsan! Siess! Meg ne lássa Anya! Éva: (eddig hátat fordítva tett-vett, most feléjük fordul, kéri Ö is) Gyerekek: Mesélj! Éljen! Kezdd már el! Jaj, de jó! Andris: (felül a szuszékra, a többiek köré telepednek. Elgondolkodó hangon) Miről is? Miről is? (már újra Nagyapa) No, várjatok csak! Gyerekek: Az almáról! Tudod! Amit annyiszor mesélt. Andris—N: No várjatok csak! Persze! Az almáról... az alma illatáról... az 13
